Tudósok a Tudásközpontban: Pálffy György (1919-2011) orvosprofesszor

Pálffy György (1919-2011) orvosprofesszor Dr. Pálffy György egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Neurológiai Klinikának tizenhat éven át volt igazgatója, a Környey Társaság alapítója, a magyar neurológia és neuroimmunológia egyik meghatározó alakja életének 92. évében elhunyt.

„A hit és az ész olyan, mint két szárny, melyekkel az emberi szellem fölemelkedik az igazság szemlélésére” – írja II. János Pál pápa enciklikájában. Orvosként, tanárként, az idegrendszer súlyos betegségének, a sclerosis multiplexnek kutatójaként dr. Pálffy György ennek a szellemében élte életét, és végezte hosszú éveken át – szinte haláláig – munkáját. Nemcsak szigorú precizitással, az egzakt orvostudomány felé elkötelezve, de emberséggel és gondolkodással is, felismerve, hogy „a bölcsesség tud és ért mindent”. Így volt igazán professzor és ember. Több mint fél évszázadon keresztül folytatta gyógyító munkáját.

Szakmai pályafutása, orvosi munkája hosszú évtizedekig Pécshez és a Pécsi Orvostudományi Egyetemhez kötötte.

Orvosdoktori diplomáját 1944-ben Budapesten szerezte, majd 1949-tol dolgozott a pécsi Neurológiai Klinikán. Egyetemi tanára, a szigorúságáról híres akadémikus, Környey István, baráti munkatársként és az alárendeltek igazságos vezetőjeként jellemezte. 1960-tól a kaposvári Ideg-Elme Osztály osztályvezető főorvosának nevezték ki. 1972-ben került vissza a Pécsi Orvostudományi Egyetemre, immár az Ideg-Elmegyógyászati Klinika igazgató egyetemi tanáraként. Vezetése alatt szerveződtek meg a mára önálló tudományágat képviselő intézetek, alakult meg az Idegsebészeti, majd a Pszichiátriai Klinika. Gyógyító és szakmai szervező munkáját az Egészségügy Kiváló Dolgozója, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Arany Oklevél és a Magyar Köztársaság Csillagrendje kitüntetésekkel ismerték el.

Kandidátusi értekezését 1969-ben, akadémiai doktori téziseit pedig 1987-ben védte meg. Mindkettoben a leggyakoribb fiatalkori neurológiai betegség, a sclerosis multiplex kutatásával kapcsolatos eredményeit foglalta össze. Intelligenciája, személyisége, szaktudása intenzív nemzetközi kapcsolatok kiépítését eredményezte. 1979-ben a Sclerosis Multiplex Társaságok Nemzetközi Szövetsége Tanácsadó Testületének tagjává választották.

A Környey Társaság alapító tagjaként egykori tanárának, szellemi elődjének munkásságát intézetvezetői munkája során is felvállalta, de képes volt arra, hogy a folytonosság szellemében a saját személyiségének varázsát, meglátásait, bölcsességét úgy építse be egy folyamatba, hogy továbblépést jelentsen a megkezdett szakmai úton. Soha nem felejtette el, hogy az orvoslás az a különleges hivatás, ahol a reál és humán tudományok elválaszthatatlanul ötvöződnek, és az egzakt gyógyítás mellett az orvoslás része a humánum is.

Szakmai hitvallását, emberségét híven tükrözik a nyolcvanadik születésnapján rendezett ünnepségen tartott beszédének befejező sorai: „...úgy gondolom, hogy ha a kollégáimnak sok olyan élményben lesz részük, amikor betegeik szürke szemében fény villan fel, akkor számukra már itt, a munkahelyükön, a klinikán lesz a mennyország. Kívánom, hogy legalább ezt a kort ők is megérjék, amit én, és olyan szeretetben legyen részük, mint amilyent én kaptam. Adja Isten, hogy így legyen”.

Még további 12 évet töltött közöttünk tiszteletben és szeretetben. Az utóbbi évben elvesztette feleségét, aki több, mint hatvan éven át volt társa. Ezt is csendben, békében, bölcs belenyugvással viselte el.

Hiányozni fog nekünk.

De mindannyian, akik közelebbi kapcsolatba kerültünk vele munkatársként, betegként, orvostanhallgatóként, emlékezni fogunk rá, mint lelkiismeretes nevelőre, tanárra, igazságos és példamutató vezetőre, megértő és gondos orvosra; számos közös emlékkel, de mégis, a saját élményeink révén különbözőképp is. Egy egyéni és személyes képet őrzünk majd róla. Ahogy Thomas Mann írja monumentális regényében: „A halál megoriz, miután újjáteremtett”.

(Forrás: Illés Zsolt: In memoriam Pálffy György
= PTE Orvoskari Hírmondó, Pécs, 2011/november-december, 51. o.

 

««« Vissza a Tudósok a Tudásközpontban oldalra