Tudósok a Tudásközpontban: Rohonyi Zoltán (1943-2013) irodalomtörténész professzor

Rohonyi Zoltán (1943-2013) irodalomtörténész professzor Dr. Rohonyi Zoltán, a Kar volt dékánhelyettese, a Klasszikus Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék volt vezetője, az MTA doktora, Professor Emeritus, a Pro Facultate Philosophica Universitatis Quinqueecclesiensis. kitüntetés birtokosa 2013. március 1-jén hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 69. esztendejében elhunyt.

Személyében a Kar jelentős vezetőjét, nagyra becsült professzorát, szakterületének kiváló művelőjét, az egyetem hallgatóinak elismert és elhivatott oktatóját gyászoljuk.

Rohonyi Zoltán Kolozsvárt született 1943-ban. Délceg tartása mindig elárulta, hogy ifjúkorában nemcsak a tollat forgatta. Gimnáziumának legjelesebbjeként került be a kolozsvári egyetemre, diplomázott színjeles eredménnyel, majd lett az egyetem oktatója – eközben ifjúsági vívóbajnok volt, s számos nemzetközi versenyen aratott győzelmet, hogy már adjunktusként, a doktori cím birtokosaként 35 évesen megmaradjon a pennánál.

Doktori címét A magyar romantika kezdetei című, a kérdés kutatásában új irányokat nyitó munkájával szerezte. A romantika-könyv és a vele azonos évben, 1975-ben megjelent Kölcsey Ferenc életműve című monográfiája, s az utána következő másfél évtized tanulmányai ismeretében a Janus Pannonius Tudományegyetem nagy szerencséjének tartotta 1990-ben, hogy megnyerhette őt. Az akkori Irodalomtörténeti Tanszék docensének elismertségét, beilleszkedését mi sem mutatja jobban, mint az, hogy két évvel érkezése után, 1992-ben a frissen alakult Bölcsészettudományi Kar első dékánhelyettese volt.

Ugyanebben az évben lett a Klasszikus Irodalomtörténeti Szeminárium, a későbbi Klasszikus Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék vezetője. Az alig öt fős tanszék vezetése alatt kétszeresére nőtt, s a magyar, valamint a világirodalom XIX. század végéig tartó korszakának országosan elismert műhelyévé vált. Vezetői képességei mellett különösen nagy szerepet játszott munkájának eredményességében az, hogy a magyar irodalom különböző korszakait történeti háttértudással és elméleti felkészültséggel tudta vizsgálni. A Kar Irodalomtudományi Doktoriskolájában hosszú éveken át alprogramvezetőként dolgozott. Aligha lehetne előszámlálni, hány diákjának mennyi munkája jelent meg szakfolyóiratokban, önálló kötetekben.

Tudományos munkájának elismerését mutatta, hogy 1996-os tanulmánykötete, az „Úgy állj meg itt, pusztán” az év publikációja címet nyerte el az Egyetemen. Ugyanebben az évben habilitált Szegeden, 2003-ban pedig A romantikus korszakküszöb című összefoglaló munkájával az Magyar Tudományos Akadémia doktora címet szerezte meg. Rá egy évre a Pro Facultate Philosophica Universitatis Quinqueecclesiensis kitüntetéssel hálálta meg a Bölcsészkar munkáját.

Amikor 2011-ben a professor emeritusok, vagy ahogy kolozsvári anyaegyetemén mondják, az érdemes tanárok sorába lépett, nem gondoltuk, hogy ez a szép korszak ilyen hamar véget ér. Tudtuk, hogy az élet pástján új, szörnyű ellenfelekkel küzd, de mindig reméltük, s mindig örültünk, amikor egy-egy csörte az ő győzelmével végződött. Abban a tudatban tehettük, s most már tesszük ezt, hogy az intellektus, az elme éle csorbíthatatlan, s a végső győzelem úgyis az övé.

(Forrás: Elhunyt dr. Rohonyi Zoltán, professor emeritus (szerző nélkül, részlet)
= PTE BTK honlap 2013. március 04. 08:08:07, URL http://www.btk.pte.hu/hirek/1199 [Letöltés: 2015.03.27.])

 

««« Vissza a Tudósok a Tudásközpontban oldalra