Tudósok a Tudásközpontban: Soltra Elemér (1922-2013) képzőművész

Soltra Elemér (1922-2013) képzőművész Május 3-án érkezett a hír: 91 éves korában váratlanul elhunyt Soltra Elemér Pécsen élő nyugalmazott tanszékvezető főiskolai tanár, festő- és éremművész, Csurgó Város Díszpolgára. Rendkívül szoros kötelékekkel kapcsolódott Csurgóhoz. Az elmúlt évtizedekben nem volt év, hogy ne látogatta volna meg ifjúsága városát és iskoláját. Szerető törődését megannyi emlék őrzi. Éremalapítványt tett a gimnázium számára, ugyanide megfestette Soltra Alajos és tanára. Mester Gábor arcképét, emlékéremmel köszöntötte az egyházi iskola újraindulását. A gimnázium előparkjában felállított dr. Matolcsy Sándor emlékmű bronzplakettje az ő műve, mint ahogy a Széchenyi téri Hild-érem köztéri változata is. A Városi Múzeum egyik meghatározó értéke Csurgónak adományozott éremgyűjteménye. Bicsérd számára rézdomborítású Kálvária stációkat készített. Ezek fotó másolatai a csurgói Szentlélek templomba kerültek.

Jelen emlékezésünk nem a már lezárt életműre történő visszatekintés, hanem egy olyan írás, amelyet a művész még alkotóereje teljében csaknem két évtizeddel ezelőtt maga is olvashatott. 1994. július 30-án A két Soltra címmel jeleni meg a Somogyi Hírlapban, és amelyről azt vallotta, minden sorával azonosul. Nincs olyan időszaka az évnek, amikor a diák feledve a tanév fáradalmait, de még távolinak érezve az őszi tanévkezdést, annyira örülhetne a nyárnak, mint ezekhen a napokban. A fiatalok számára gondtalan hetekben tömegesen keresik fél egykori iskolájukat az öregdiákok.

Minden diákhoz, maihoz és tegnapihoz szól a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium második emeleli társalgójában megnyílt, csaknem száz darabból, éremből és festményből álló kiállítás, amely stílszerűen már a tanévzáróra megnyílt, de itt találja még az új elsősöket is. Soltra Elemér, az alkotó is ilyen, iskolájába egyre gyakrabban visszatérő öregdiák, akit az elkötelezett emberi-művészi felelősség egyre szorosabban köt az alma materhez. Noha már 1951 óta Pécsett él, somogyinak is érzi magát. Somogyország közepén. Jákóban született, és a Baranyával ellentétes sarokban, Csurgón végezte el a gimnáziumot.

A nyugalmazott főiskolai tanár, festő-éremművész. önzetlen. példamutató ügybuzgalmának köszönhető, hogy az utóbbi öt évben a köztiszteletben álló nagy csurgóiak, Festetics, Csokonai, Nagyváthy, Sárközy, Baksay neve mellett nagyobb hitele van a Soltra Alajos névnek. Egykori diáktársai közül többen részesültek a jó száz évvel ezelőtt alapított Soltra Alajos-díjban, de lassan csaknem feledésbe merült. A művész a névrokonság csábító ösvényén elindulva az atyafiság megrendítő felfedezéséig is eljutott.

Soltra Elemér az utóbbi negyedszázadban az éremkészítést is szívesen műveli. Az azóta megformált kétszáznál több portré egyik legmeghittebb, ám mégis a legtöbb embernek szánt darabja az egykori csurgói szolgadiák bronzba formált portréja lelt. Éremalapítványt tett egykori iskolája számára.

Az alapító okirat a hagyományteremtő nemes szándékol fogalmazza meg: „...hálám és ragaszkodásom jeléül Soltra Alajos Éremalapítványt alapítok Alma Materem számára azzal a szándékkal, hogy az egykori nagy alapítványozó, Sollra Alajos szándékát modern időkre megörökítsem, és ezzel élő erővé tegyen egykori iskolánk embernevelő munkájának hatékonyságára.”

Évente három érem osztható ki: „Az év tanulójának”, aki „példás magaviselettel és kiváló tanulmányi eredménnyel” végezte az évet. „az év tanárának”, aki „szaktárgya tanításában, valamint embernevelő munkájában megújulásra mindig kész és képes” és a Soltra Alajos-érem „Pro Alma Mater” annak az öregdiáknak, aki „iskolánkat szavakkal és tettekkel igazolhatóan segítette a mind magasabb szintű feladatainak ellátásában”. Alapítványát az újrainduló református gimnázium számára is megismételte. Az első díjazott egykori iskolatársa, dr. Egyed Lajos, az igazgatótanács tagja, az iskolaszervezés fáradhatatlan harcosa lett volna, helyette már csak a lánya vehette át az érmet, mert az év tavaszán váratlanul meghalt.

Pár hónappal ezelőtt, amikor a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium szociális alapítványi hozott létre, az 1891-ben kelt Soltra Alajos-féle végrendelet szellemében róla nevezték el: „tudományos képzettségem alapját a csurgói gymnasiumban nyertem, hol habár a szolgaság kenyerét kelle is ennem, mégis boldognak éreztem magamat, mert minden nélkülözést eltűrhetővé tett egy szebb jövő reménye”. Soltra Elemér a végrendelet századik évfordulójára a példaadó előd arcképét megfestette. Ez most a nagykönyvtár előtt áll, az életművét reprezentáló kiállítása pedig szeptemberig fogadja a látogatókat.

(Forrás: H. J.: Soltra Elemér 1922-2013
= Csurgó és Környéke : Közéleti és kultúrális lap. XXII. évf., 2013/május, 4. o.

 

««« Vissza a Tudósok a Tudásközpontban oldalra