Brigitte Hamann: Erzsébet királyné. Európa, Budapest, 2008

Brigitte Hamann: Erzsébet királyné. Európa, Budapest, 2008, 717 oldal
ISBN: 978 963 078 418 4 – Fordította: Kajtár Mária

Szép volt, híres és irigyelt. Híresen szép és irigylésre méltóan híres: saját korának egyik "sztárja". Olyasvalaki, akire mesébe illő eljegyzése percétől fogva az egész világ kíváncsi volt, akinek minden lépését hivatalból követték és minden lélegzetvételéről beszámoltak. Akit a mai közszereplőkhöz - divatos szóval élve "celebekhez" - hasonlóan hatalmas közfigyelem és érdeklődés övezett. Egy asszony, aki szellemi és mentális elszigeteltsége ellenére sem lehetett egyedül: bármennyire igyekezett is kiharcolni jogát saját magánéletéhez és jogát a magányhoz, valójában sosem találta, sosem találhatta meg az áhított egyedüllétet.

I. Ferenc József legendás felesége, Erzsébet királyné, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, a bájos Sissi, kétségkívül a XIX. század második felének egyik legismertebb és legmegosztóbb személyisége volt. A ránk maradt források, korabeli írásos és képes dokumentumok, tárgyi emlékek, valamint a császárné gazdag hagyatéka ellenére személyét mindmáig legendák veszik körül.

A kiváló osztrák történész, Brigitte Hamann, Erzsébet királyné című nagyszabású munkájában (melyet most, három év után új borítóval ad ki az Európa Könyvkiadó) a legendás asszony életének tényeiből kiindulva, aprólékosan és hitelesen kísérli meg rekonstruálni a tragikus sorsú császárné különcségektől sem mentes, szövevényes életét. A rendkívüli részletessége ellenére is mindvégig érdekfeszítő történelmi életrajz szerzője mellőzi a megszépítő képeket és a hagyományos sztereotípiákat. Regényesen olvasmányos könyvéből egy kivételes nő sorsa, és – talán az általunk ismert festményeknél vagy fényképeknél is elevenebb, valóságosabb – portréja bontakozik ki. Eközben pedig feltárulnak a Sissit övező kultusz kialakulásának körülményei és okai, továbbá a császárnénak a magyar kiegyezésben játszott valódi szerepe és jelentősége.

Hamann könyve nemcsak azért fontos korlenyomat, s egyúttal hiánypótló, méltán népszerű történeti mű, mert az író szándékosan idealizálástól mentesen törekszik ábrázolni és elemezni a közvetlen környezete, illetve alattvalói csodálatát és megvetését egyaránt kivívó királyné életének eseményeit és tényeit, hanem azért is, mert Erzsébet sorsán keresztül egy egész korszak sajátos atmoszférája, kultúrája, gondolkodásmódja és szokásrendje bontakozik ki.

A szerző a császárné magánleveleit, Heinrich Heine költészete előtt tisztelgő lírai verseit, valamint a Sissiről szóló korabeli visszaemlékezéseket az 1800-as évek társadalmi, politikai, vallási és szellemi kontextusába ágyazza. A forrásokban foglalt tényeket pedig további értékes és érdekes kultúrtörténeti információkkal egészíti ki.

Hamann írói célja, hogy könyve segítségével átgondolhassuk, és mélyebben megérthessük a monarchia első számú asszonyának személyes motivációit: elszánt politikai szerepvállalását, majd a közügyektől való szinte teljes visszavonulását, a férjével és gyermekeivel való ambivalens kapcsolatát, valamint a XIX. század második felének szigorú és merev társasági szabályai szerint gyakran rendhagyó viselkedése mögött rejlő lélektani okokat. Azokat a szokatlan „szeszélyeket” és azt a mérhetetlen szabadságvágyat, vagy éppen az udvari etikett által előírt "reprezentációs" kötelezettség elleni lázadásának legkülönfélébb formáit, amelyek miatt a császárnét saját szűkebb és tágabb környezetében általános értetlenség és sokszor nyílt rosszallás övezte.

Hamann a jó történész pártatlanságával igyekszik "hősnőjéről" árnyalt képet festeni. Éppen ezért nem hallgatja el a szüntelen találgatások és pletykák kereszttüzében élő Erzsébettel kapcsolatos kritikákat, és nem siklik el a császárnéra, mint anyára, férjre, testvérre, vagy éppen, mint a nemzetéért felelős uralkodóra olykor egyértelműen negatív fényt vető történeteket sem.

A Sissi-kultuszból jótékonyan kimaradt-kihagyott, „kellemetlen” részletek a könyvben izgalmas egésszé állnak össze: a megközelíthetetlen és körülrajongott „Tündérkirálynő” sematikus alakja mögött egy hús-vér, cselekvő, gondolkodó – olykor saját önzésének és hiúságának áldozatául eső – nő differenciált képmása, komplex személyisége bontakozik ki.

Egy nőé, aki talán túl fiatalon és túlságosan felkészületlenül, önmagát is csak alig-alig ismerve, esetlen bakfisként csöppent bele egy a saját természetétől idegen, szigorú elvárások és szabályok szerint szerveződő és működő közegbe. A túlzó és felesleges külsőségek, a hamis látszat, az üres pompa lélekölő világába: egy olyan világba, amelynek kegyetlen „játékszabályait” csak sokkal később sikerült kiismernie. És amelyet mégsem sikerült soha magáévá tennie.

Hamann könyvében egyszerre látjuk Erzsébetet tudatosnak és esendőnek, számítónak és kiszámíthatatlan hangulati ingadozásoktól szenvedő, az eseményekkel sodródó, akaratgyenge teremtménynek. Anyósa, Zsófia főhercegnő árnyékában vergődő kislánynak és a fiáért kiálló, foggal-körömmel harcoló, elszánt anyatigrisnek. Romantikus érzelmekre vágyakozó, szenvedélyes költőnőnek, máskor kegyetlen, manipulatív, rideg feleségnek. Érzelmileg elhanyagolt gyermeknek és gyermekeit érzelmileg elhanyagoló szülőnek. Erős, szívós, a különféle sportokban férfiakat meghazudtoló kitartással helytálló nőnek, aki nem tűri a külső korlátokat – ám aki maximalizmusával mégis saját maga legnagyobb korlátja és börtöne. Törékeny asszonynak, aki nem hajlandó alávetni magát az udvari protokollnak, ám aki önmaga elképesztő fizikai kontrollálásával, már-már beteges önfegyelemmel igyekszik megállítani saját testi hanyatlását, hogy szépségének görcsös megőrzése által megvédhesse bizonytalan, képlékeny identitását. Mintha Sissi egész életét saját személyiségének alapkarakterisztikuma, a szélsőséges ambivalencia működtetné és keserítené meg, hogy azután végérvényesen tönkretegye azt. Mintha létezésének motorja a másokért való önzetlen tenni akarás, a szenvedély és lelkesedés, illetve az önpusztítás és melankólia drámai kettőssége lenne.

Talán éppen ez a folytonos feszültség, e vibráló kettősség teszi olyan izgalmassá és lenyűgözővé számunkra ma is Erzsébet királyné alakját – és emeli ki kortársai sorából.

Hamann Sissi-életrajza mindazonáltal nem ad végérvényes válaszokat, maga is egyfajta értelmezés csupán – igaz, dokumentumokkal bőségesen alátámasztott értelmezés. Legyen szó akár a császárnő különös szenvedélyéről, a megszállott sportolásról; a magyarokkal szembeni kitüntetett szimpátiájáról; Andrássy Gyulával való különös kapcsolatáról; a spiritualizmushoz és az elmegyógyintézetekhez való vonzódásáról, vagy akár mániákus Heine-imádatáról; szép nők fotóit tartalmazó képgyűjteményéről; közismert emberiszonyáról és állítólagos ano-rexiájáról; az olvasó számára még a szerző részletes forrásfeldolgozásai, magyarázatai ellenére is jócskán maradnak nyitott kérdések. (Pelesek Dóra)

Kölcsönzési információ: OPAC
(Forrás: Pelesek Dóra: Egy magányos asszony. Könyvjelző, VIII. évf., 2012/1-2. sz., 26-27. o.)