Érdekli, hogyan formálja a mesterséges intelligencia a kutatás jövőjét?
Vegyen részt a konferencián, ahol az open science aktuális kérdései, a publikálás új irányai és a kutatásértékelés változó trendjei kerülnek fókuszba.
A konferencia célja, hogy olyan fórumot biztosítson a doktorandusz hallgatóknak és a pályájuk elején járó kutatóknak, ahol megoszthatják tapasztalataikat, és közösen gondolkodhatnak a tudományos életpálya kihívásairól.
A program során bemutatásra kerülnek a legújabb kutatási és publikálási trendek, valamint a könyvtári háttérszolgáltatások nyújtotta lehetőségek.
Kiket várunk?
- Doktorandusz hallgatókat és pályakezdő kutatókat, akik szeretnének bekapcsolódni a nyílt tudomány nemzetközi diskurzusába.
- Egyetemi oktatókat–kutatókat, akik érdeklődnek a tudományos kommunikáció új irányai iránt, és fontosnak tartják a hallgatóik mentorálását.
A konferencia lehetőséget kínál a szakmai kapcsolatok építésére, az új ötletek megvitatására, valamint arra, hogy közösen keressünk válaszokat a nyílt tudomány jelenkori kihívásaira.

Program:
9:00 – 9:45 – Vendégek fogadása, regisztráció
9:45 – 10:00 – Az eseményt megnyitja:
Dr. Komócsi András tudományos rektorhelyettes, Pécsi Tudományegyetem
Szeberényi Gábor főigazgató, PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont
I. Mesterséges intelligencia a kutatás szolgálatában
10:00 – 10:20 – Vörös Zoltán (PTE BTK): MI az oktatásban és kutatásban – Hogyan álljak neki?
10:25 – 10:45 – Szentgáli-Tóth Boldizsár (ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont, Jogutodmányi Kutatóintézet, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, FKA):
Emberi jogok az algoritmusok korában: perspektívák és korlátok?
10:45 – 11:00 – Szünet
II. Publikálási kihívások az open science világában
11:00 – 11:15 – Vitaindító előadás – Lovász Dávid (PTE EKTK): A nyílt tudomány labirintusában: publikálási trendek és könyvtári megoldások
11:15 – 12:30 – Kerekasztal-beszélgetés – Kutatói nézőpontok: Az open science publikálási dilemmái
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Biró Zsófia (PTE ÁJK), Havasi Dávid (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék, FKA), Karácsonyi Viktor (PTE DOK), Szabó Éva (PTE ÁOK)
Moderátor: Lovász Dávid (PTE EKTK)
12:30 – 13:30 – Szünet
III. A kutatásértékelés jövője – a jövő kutatásértékelése
13:30 – 15:00 – Szakmai workshop
Moderátor: Kókay Péter (PTE EKTK), Ruppert Tamás (Pannon Egyetem Mérnöki Kar Rendszermérnöki Intézeti Tanszék, FKA), Zsidó András Norbert (PTE BTK)
Kiállítók:
Fiatal Kutatók Akadémiája
PTE ÁOK Center for Advanced Medical Technology (CAMTech)
PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont – Publikálás- és Kutatástámogatási Osztály
PTE Kancellária – Innovációmenedzsment és Gazdaságkapcsolati Igazgatóság – Kutatáshasznosítási és Technológiatranszfer Főosztály
PTE Kancellária – Pályázat- és Projektmenedzsment Igazgatóság
PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet
PTE Virológiai Nemzeti Laboratórium
A rendezvény a Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata és a Fiatal Kutatók Akadémiája közreműködésével valósul meg.
Időpont:
2025. november 5. | 9:45-15:00
Regisztráció 09:00 órától
Helyszín:
PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont
7622 Pécs, Universitas u. 2/A., Nagyelőadó (-1. szint)