Aktuális kiállításaink

Állandó kiállítások:

      Múltból a jövő felé. Pécsi egyetemtörténeti állandó kiállítás

Az állandó kiállításban a középkori, 1367-ben alapított egyetemtől a 21. századig mutatjuk be az egyetem és jogelőd intézményeinek történetét. A kiállítás tudományterületenként ismerteti az egyetemi karok történetét, az itt oktató professzorok munkásságát, a hallgatói életet, a tudományos munkát. Az egyetem klinikái és az itt folyó gyógyító tevékenység is külön egységet képez, melyet orvosi eszközök, fényképek, a betegek emlékei színesítenek.

Néhány különlegesség is látható, például Ádám Antal alkotmánybírói lánca, Szentágothai János mikroszkópja, Prinz Gyula személyes tárgyai, Keserü Ilona egy műve, egy Commodore számítógép vagy az egyetem rektorait ábrázoló festmények.


Dokumentumok a Klimo könyvtár történetéből 


Az első nyilvános magyarországi könyvtár történetéről szóló kiállítás az intézmény működése során keletkezett dokumentumokon keresztül kínál bepillantást a gyűjtemény múltjába és jelenébe. A Szepesy-terem nyolc vitrinje a könyvtár történetét hármas tagolásban mutatja be. Az 1774-es évvel kezdődő alapítás korszaka Klimo György püspök nevéhez fűződik, ezt követi az 1832-es költözés után a rendszerezés korszaka Szepesy Ignác püspöksége alatt, végül az Erzsébet Tudományegyetem 1923-as Pécsre költözésével az egyetemi könyvtár korszaka következik a gyűjtemény életében. A vitrinekben nemcsak a korszakoknak megfelelő katalógusokat, katalóguscédulákat, kölcsönzési jegyzékeket és vendégkönyveket láthatunk, de az egykori könyvtárosok tudományos munkáin keresztül a könyvtár mint kutatóhely is hangsúlyosan megjelenik.


Régi könyvek titkai. Állandó kiállítás a Klimo Könyvtár Aranytermében. 


A kiállítás a Klimo Könyvtár állományáról nyújt áttekintést. Az ablak felőli vitrinsorban általános könyv- és könyvtártörténeti témákat dolgozunk fel, mint a nyomtatott könyv története, híresebb nyomdák termékei, kötéstípusok, kéziratos bejegyzések és ex libirisek.

A folyosó felőli vitrinsoron a könyvtár állományából állítunk ki könyveket az Egyetemes Tizedes Osztályozási rendszer szerinti tematikus felosztásban. A válogatás alapján képet kaphatunk arról, hogy 17–19. században melyek voltak a legfontosabb és legjellemzőbb művek a tudomány és a művelődés terén.


Időszaki kiállítások:


A pécsi bőrgyógyászati klinika története és gyűjteményei 


A kiállításban az Erzsébet Tudományegyetem pozsonyi időszakától napjainkig ismerhetik meg a látogatók a bőrgyógyászati klinika történetét, az igazgató professzorok munkásságát, a tudományos és oktató munkát, a klinika épületeit. Az eltelt 100 évben jelentős gyűjteményeket hoztak létre a klinika munkatársai, melyet a kutatásokhoz és az egyetemi hallgatók oktatásában használtak. A klinika könyvtára és diatára mellett egy különleges mulázsgyűjtemény létrejött. A mulázsgyűjtemény olyan viaszmodelleket tartalmaz, melyeken az egyes bőr- és nemi betegségek bőrtüneteit lehet tanulmányozni. Az oktatási eszközök mellett mikroszkópok, fecskendők, vizsgáló és mérőeszközök darabjaiból is látható egy kis válogatás.

A kiállítás virtuális változata megtekinthető az alábbi linken.



A Klimo könyvtár kutatói 


A Klimo Könyvtár alapításának 250. évfordulója alkalmából új időszaki kiállítás tekinthető meg a könyvtár Hártyatermének 18 vitrinjében „A Klimo Könyvtár kutatói” címmel. A kiállítás célja, hogy a gyűjteményhez kapcsolódó kutatásokat ismeretterjesztő jelleggel mutassa be a szélesebb közönségnek. Minden vitrin egy forrás vagy kutatási téma köré szerveződik bemutatva a forrásművet, a kutatást és magát a kutatót is. A vitrinek összeállításához a kutatók adták a témát, ők írták a szövegeket, illetve ők javasolták a kiállítandó forrásműveket is. Ebből a szempontból a kiállítás szervezői csak szerkesztők voltak, tartalommal viszont a szerzők töltötték meg.

A könyvtár szinte minden kötetének önálló története van. A kiállítás megtekintése során a gyűjtemény kutatóinak tolmácsolásában most tizennyolc ilyen történettel ismerkedhetünk meg.

A kiállítás virtuális változata megtekinthető az alábbi linken.




Trackback link: