Mindenkép(p)en olvasunk

Kiadó:
Athenaeum
ISBN:
978-963-293-128-9
Kiadás éve:
2011
Mű a katalógusban:

A tengerben élnek krokodilok

Olvasni jó. Ezt olyan hét éves korom óta gondolom így, amikor beírattak a könyvtárba, ami amúgy is varázslatos hely volt a pápai Esterházy-kastélyban – márványlépcsők, súlyos függönyök, döndülő, vaskilincses ajtók világa. Szeretek rábukkanni könyvekre, találomra leemelni a polcról, és nem ereszteni, barátok ajánlása alapján rácsodálkozni ugyanazokra a mondatokra, vagy csak úgy belebotlani egy címbe. Ahogy ez nemrég történt egy cikkben talált idézettel is: „Ha Afganisztánban látod meg a napvilágot, könnyen előfordulhat, hogy valaki kétségbe vonja a létezéshez való jogodat.” Kis nyomozás után kiderült, hogy Fabio Geda: A tengerben élnek krokodilok c. könyvéről van szó.



Kalapos Judit irodavezető, PTE OIG Központi Hallgatói Szolgáltató Iroda Az írónak a történetet nem kellett kitalálnia, „csak” elmesélnie. Így ismerhetjük meg annak az afgán kisfiúnak, Enaiatollah Akbarinak az életét, aki 10 éves korában menekül el Afganisztánból, és 6 év viszontagság után végül menekültként Olaszországban telepedik le.

Az eseményekre koncentráló, az egyes szám első személy ellenére azoktól távolságot tartó, érzékeny lelket sejtető stílus, a happy end tudatában is végigizgulható történet egy ültőben elolvasós könyvélményt eredményezett nálam. Egy fiú kitartása, mindig előre- tekintése, ereje az, ami nem hagyja, hogy félretegyük, hogy másfelé figyeljünk. A könyv borítóján Enaia fotójáról ugyanez az erő, ugyanez a sokat látott, mégis nyugodt, derűs tekintet köszön vissza. A könyv szembesít a valósággal, ami éppen most zajlik körülöttünk, de nem a híradók hatásvadász módján, hanem egyszerűen, „csak” elmesélve azt.

Enaia szavaival: „Az események, azok a fontosak. A történet fontos. Ami történik, az változtatja meg az ember életét, és nem az számít, hogy hol és kivel esett meg.” 

A könyvajánló a PTE Egyetemi Könyvtára által a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban 2013. november 11-én hétfőn, 15 órakor megnyílt "MindenKép(p)en Olvasunk!" című olvasást népszerűsítő fotókiállításra készült!