Mindenkép(p)en olvasunk

Kiadó:
Noran
ISBN:
963-9356-28-X
Kiadás éve:
2001
Mű a katalógusban:

Elutazás és hazatérés

Körülbelül tíz éve kaptam ezt a könyvet egy barátomtól születésnapomra. Hamar elolvastam, nagyon megtetszett, és azóta Konrád György talán összes regényét sikerült elolvasnom már. Mégis ez maradt a kedvencem, mert számomra ez a mű mutatja legtisztábban a Szerző világlátását. A gyermek Konrád Györgynek a 40-es évek elején német nevelőnője volt, 1944-ben el akarta felejteni a német nyel¬vet, majd 40 évesen újratanulta.



Simon Péter, tanár, óraadó, Leőwey Klára Gimnázium, PTE TTK Fizikai Intézet Az önfeledt, boldog gyermekkor 1944 májusában véget ér. Az akkor 11 éves Szerző szüleit egy feljelentés következtében letartóztatják. Neki egy nappal a gettóba zárás előtt sikerül elutaznia Berettyóújfaluból a budapesti rokonokhoz. A véletlenül kapott haladék elegendő a túlélésre, az osztálytársak mind meghalnak a gázkamrákban. Tíz hónap múlva, már felnőttként kerül sor a hazatérésre. „Kezdtük felfogni, hogy ami volt, az már nem lesz soha.”

 

A könyvajánló a PTE Egyetemi Könyvtára által a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban 2013. november 11-én hétfőn, 15 órakor megnyílt "MindenKép(p)en Olvasunk!" című olvasást népszerűsítő fotókiállításra készült!