Mindenkép(p)en olvasunk

Kiadó:
Zeneműkiadó
ISBN:
963 330 148 3
Kiadás éve:
1976
Mű a katalógusban:

Mozart operakalauz

Nem könnyű az olvasó ember dolga, amikor azt mondják neki, hogy tessék egyetlen könyvet kiválasztani. Nincs egyetlen könyv, nincs kedvenc könyv. (Akinek csak egyetlen könyve van, az talán másféle elbírálást kíván.) Könyvek vannak, sok mindentől függ, hogy mikor melyik a kedvenc. Az se könnyíti meg a magamfajta dolgát, hogy valamiféle ajánlást kellene írni. Azt tapasztaltam az idők során, hogy vannak, akiknek érdemes ajánlani, s vannak, akiknek éppen ellenkezőleg. Tetszenek tudni: akik Piszkos Fredet szeretik, azt a többiek rögtön elkezdik utálni, és fordítva. Sokan vannak (vagyunk?), akiknek ehhez Piszkos Fredre sincsen szükségük, akármilyen gyengéd is a dolog, erőszaknak élik meg, s rögtön ellenállnak.



Amit a fényképen szorongatok, láthatóan ronggyá van olvasva, mégis régen volt a kezemben. A hetvenes évek végén jelent meg, az akkori Zeneműkiadó egy kiváló sorozatának volt talán a nyitódarabja. Nem vagyok zeneértő, de zenekedvelő igen, s arra korán rájöttem, hogy operát csak úgy érdemes hallgatni, ha tudja az ember, hogy mit hall. Nem tudtam, hogy mit veszek, de nagyon örülök mindmáig annak, hogy ezt a karcsú könyvet akkor megvettem. Szórakoztató és szakszerű. Nekem, az amatőrnek mindkettő fontos. Dr. Fojtik János egyetemi adjunktus, tanszékvezető, PTE KTK Marketing Tanszék Ebből tanultam meg, hogy „Don Giovanni nyilvánvalóan élvezi a vadászatot és az ölést, de keveset törődik azzal, hogy mi lesz a tetemmel.” (Tallián Tibor fordítása előtt akkor is kalapot emelek, ha a könyvet angolul nem olvastam.) Azt is ebből tanultam meg, hogy mi a lehajló szeptim, és, hogy Mozart milyen célból alkalmazza (nem meglepő következetességgel, egyébként). Azt is ebből a könyvből értettem meg, hogy a zene a lényeg, és ha ellentmondás van zene és szöveg között, akkor a zene számít (Don Giovanni és Zerlina kettősének szövege finoman szólva sem egészen arról szól, amiről a zene).

És persze a legfontosabb tanulság: mi halandók vagyunk, de Mozart zenéje és alakjai halhatatlanok. 

A könyvajánló a PTE Egyetemi Könyvtára által a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban 2013. november 11-én hétfőn, 15 órakor megnyílt "MindenKép(p)en Olvasunk!" című olvasást népszerűsítő fotókiállításra készült!