Mindenkép(p)en olvasunk

Kiadó:
Fapadoskönyv
ISBN:
978-615-5180-62-0
Kiadás éve:
2010
Mű a katalógusban:

Utazás Itáliában

Európa kétségkívül egyik legismertebb írója, Johann Wolfgang von Goethe 1786 őszétől mintegy másfél esztendőt töltött Itáliában. A félszigeten számos élménnyel gazdagodott, mely termékenyen hatott írói munkásságára, hiszen három drámáját – többek között a Tassot is a délen szerzett impressziók ihlették. Utazásai alatt Goethe naplót vezetett, feljegyzéseket készített, s a kor szokásainak megfelelően, kiterjedt levelezést folytatott. E dokumentumokat később sajtó alá rendezte, s ennek eredményeként készült el az Italienische Reise című útinapló, melyből az ajánlott magyar kötet gazdag válogatást nyújt.




A Möller álnéven barangoló író bejárta a csodás félsziget legjelentősebb városait, Milánót, Velencét, Rómát, Nápolyt, Palermót. A híres történelmi emlékek felkeresése mellett nagy gondot fordított a természetjárásra is, mely nyomán számos ásványtani, faunával kapcsolatos és meteorológiai megfigyelést is feljegyzett.

Különösen az Urbs Aeterna, Róma volt rá nagy hatással, ahol több hónapot töltött, s ennek emlékét ma is őrzi a Casa di Goethe, a Via del Corson. Az általa csodált várost, ahova régóta vágyakozott igyekezett alaposan feltérképezni, mellyel kapcsolatban a következőket jegyezte fel: „megismerkedem a régi és a modern Róma térképével, megszemlélem a romokat és építményeket, hol az egyik, hol a másik villát keresem fel; a jelentősebb látnivalókara szép lassan kerül majd sor; egyelőre csak a szememet nyitogatom, nézegetek, jövök-megyek; mert Rómára csak Rómában készülhet fel igazán az ember”.

E könyvet ajánlom mindenkinek, aki a lenyűgöző Itáliával szeretne megismerkedni, ugyanis Goethe nem csupán költőként, regény- és drámaíróként készített briliáns műveket: „idegenvezetőként” is maradandót alkotott. 

A könyvajánló a PTE Egyetemi Könyvtára által a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban 2013. november 11-én hétfőn, 15 órakor megnyílt "MindenKép(p)en Olvasunk!" című olvasást népszerűsítő fotókiállításra készült!