Művészek a háborúban, 1914-1918 / Ludmann Mihály

Ludmann Mihály: Művészek a háborúban, 1914-1918 . Látóhatár K., Budapest, 2016, 207 oldal
ISBN: 978-615-5444-05-0

Művészek a háborúban 1914-1918: ezzel a címmel jelent meg Ludmann Mihály képekkel gazdagon illusztrált kötete az 1. világháború eseményeinek művészi feldolgozásairól a Látóhatár Kiadónál. A nagyközönség utoljára a száz évvel ezelőtti hadikiállításokon láthatta egyben azokat a műveket, amiket a magyar alkotók a háború apropóján készítettek. Mint mind tudjuk, az elmúlt évszázadban további rendszerváltások és nemzeti tragédiák rakódtak az 1. világháború emlékezetére, épp ezért is fontos, hogy mostanában, az első világégés százéves évfordulóin újra ráirányítsuk tekintetünket az akkori történelemre és mikrotörténetekre. A világháborút hivatalból vagy személyes érdeklődésből megörökítő művészek egyéni alkotásai és sorsai is ilyen mikrotörténetekké állnak össze, amiket Ludmann könyve érdekesen és befogadható tömörséggel mutat be...

Mednyánszky Lászlótól Kisfaludi Strobl Zsigmondig, Rippl-Rónai Józseftől Márffy Ödönig, Vaszary Jánostól Egry Józsefig terjed a kötetben bemutatott művészek sora. Elsőrangó alkotók és kismesterek egyaránt helyet kaptak a műben – hiszen a háború sem válogatott az áldozatai és érintettjei között.

A fejezetekre tagolódó kötetben előbb a sajtóhadiszállás alkotóit, aztán a katonafestőket, majd a szobrászokat és végül az építészeket ismerhetjük meg. Különösen a festők alkotásai izgalmasak, hiszen a világháború korszaka, beleértve a háborút megelőző és azt követő éveket, a művészet nagy átalakulását, a hagyományos festészet végső felbomlását, az izmusok megjelenését hozták magukkal. De mi tükröződik mindebből a háborús művészetben? Festője válogatta, hogy éppen a pályájuk kezdetén, delelőjén vagy immár a hanyatló korszakukban érte őket a csatazaj, s hogy kit mi érdekelt igazán a háborúból.

Rippl-Rónai József maga így írt a hadszíntéren készült képeiről 1917-ben: „Kiállításom nem nevezhető el Hadikiállításnak, mert háborús rajz csak negyedét teszi ki az egésznek... Az olasz fronton 5 hétig voltam a mi lövészárkunkban... ellenséget soha, sehol nem láttam, nem is rajzoltam. Csak a mieink érdekeltek leginkább, ha nem is történt összeütközés, mégis az arra való hozzákészülés egyes fázisai nevezetesebb alakjait megrögzítettem úgy, ahogyan tudtam, úgy, ahogy láttam. A legrémesebb részét, a szegény katonák lelkiállapotát, ami a legérdekesebb az egész háborúban, nem ismerem közelebbről, azt pl., hogy milyen kitartással, az időjárás viszontagságai közepette milyen lerongyoltan, piszkosan, sárosan, teljesen dezoláltan, orientálatlan lelkiállapotban, hason fekve hóban, vízben, dideregve, megtöltött fegyverrel kezükben lesnek az ellenségre, nem láttam, csak elképzelni tudom. Ezt csak az tudja megörökíteni, aki velük hasalt, velük szenvedett, de megmaradt talán rokkantan az élők sorában...” A mindig is az élet derűs oldaláért rajongó, akkor már idősödő festő együttérzéssel vegyes távolságtartással írt és alkotott a háború földi pokláról. Az adott művész beállítottságától függött, hogy a heroizálást, az együttérzést, a szenvedésre való fókuszálást, esetleg a háborúpárti vagy a háborúellenes ideológia képviseletére helyezte-e a hangsúlyt.

A háború aztán véget ért. Ahogy véget ért a történelmi Magyarország is, véget ért a háborút propagálók vagy azt ellenzők élete is. A háború művészi megörökítői is örök nyugalmukban pihennek. De a háború és az ebből fakadó emberi szenvedés általános tragédiájának egyéni művészi megközelítései máig érdekesek és izgalmasak maradnak mind a szakértőknek, mind a laikus érdeklődőknek. Ludmann Mihály könyve így válik fontos kordokumentummá a nagy háború századik évfordulós éveiben.

Kölcsönzési információ: OPAC
(Forrás: http://tortenelem.mandiner.hu/cikk/20151221_igy_orokitettek_meg_a_muveszek_a_nag...)