Rólunk




Értékrend 

    A PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont munkatársaiként valamennyien – nemtől, életkortól, beosztástól függetlenül – egyformán elkötelezettek vagyunk a Pécsi Tudományegyetem és az egyetemi könyvtári hálózat jelenbéli és múltból hozott értékei iránt, ugyanakkor hisszük, hogy a folyamatos változások az élet természetes részeként folytonos megújulásra sarkallnak mind munkatársakként, mind szervezetként. Valljuk, hogy a demokratikus, nyílt kommunikáción, kölcsönös személyes tiszteleten és bizalmon felépülő, a közös szervezeti célokat mindenkor szem előtt tartó, az innovációt és a tudás fejlesztését ösztönző, átlátható és következetesen alkalmazott szabályokban és gyakorlatokban megtestesülő szervezeti kultúra lehet egyedüli alapja eredményes működésünknek, illetve annak a munkahelyi környezetnek, amelyben dolgozni szeretnénk, és amelyet második otthonunknak érezhetünk.  Ennek a szervezeti kultúrának a központi értéke maga a munkatárs, aki:

    - nyitott a felhasználói igények változásainak követése és a szakmai kihívások iránt,

    - saját szakmai felkészültségére igényes, ugyanakkor mások tudását is elismeri és azt saját tudásával gyarapítja,

    - képes proaktívan változni és változtatni,

    - a viták megoldásában konszenzusra és a belső együttműködés fejlesztésére törekszik,

    - személyes hozzáállásával bizonyítja, hogy elkötelezett az egységesen magas színvonalú,minőségi, hiteles, szakmai és az Egyetem értékeire fókuszált könyvtári szolgáltatások működtetése iránt.

    Mindezek alapján, Mi mint a PTE polgárai és az Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont kompetens, szakmailag elkötelezett, felelős munkatársai – „A magyar könyvtárosság etikai kódexé”-ben foglalt értékekre is tekintettel – valljuk, hogy hivatásunk legfontosabb mércéje az egyéni és csoportos teljesítmény, melyet mindenkor elismerünk, ösztönzünk és honorálunk. A PTE Egyetemi  Könyvtár és Tudásközpont munkatársaiként hisszük, hogy egy humánfókuszú, innovatív,   rugalmas, nyitott, célorientált és az egyéni és közösségi integritás elvei mentén stabil értékrenddel rendelkező csapat kiemelkedően sikeres lehet az Egyetem stratégiai céljainak és intézményi hivatásának támogatásában.


    A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont stratégiai terve 2023–2030 [PDF]


    Küldetés 

    A PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Pécs és a dél-dunántúli régió tudományos információellátásában betöltött szerepe révén a hazai felsőoktatási könyvtári humánszolgáltatási ellátás kulcsszereplője. Az információs társadalom folyamatosan változó igényeihez dinamikusan alkalmazkodó hagyományos és digitális szolgáltatásai, gyűjteményei, lokális könyvtári hálózata és tanulóterei, továbbá jól felkészült munkatársainak szakértői és szolgáltatói attitűdje és kompetenciái révén a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont a felhalmozott tudományos ismeretek mindenki számára szabadon hozzáférhető forrása, az egyetemes tudás közvetítője – „Kapocs a tudáshoz”.


    Jövőkép

    A PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont a felsőoktatási könyvtárak jogszabályokban meghatározott funkcióinak megfelelően a Pécsi Tudományegyetemen és jogelőd intézményeiben keletkezett tudásvagyon elsődleges őrzője, gyarapítója és szolgáltatója, az egyetemi tudományos kutatási és oktatási infrastruktúra megkerülhetetlen, támogató funkciójú alapintézménye, az országos tudományos könyvtári ellátórendszer része. Az intézmény egyben nyilvános könyvtárként – kifejezetten szem előtt tartva az Egyetem városi, regionális és nemzetközi szerepével kapcsolatos intézményi célkitűzéseit is – Pécs és a régió humánszolgáltató-központjaként is tekint magára. Az 1774-ben kapuit megnyitó első magyarországi nagy nyilvános könyvtár szellemi jogutódjaként és Magyarország első egyetemének részeként erre kötelezi az anyaintézmény múltja, jelene és jövője. Ennek megfelelően a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont mint a Dél-Dunántúl több településére kiterjedő könyvtári hálózat az Egyetem oktatóinak, kutatóinak, hallgatóinak, munkatársainak, valamint a dél-dunántúli régió egészének hiteles tudományos információval való ellátását és az ehhez kapcsolódó humánszolgáltatásokat tekinti központi feladatának. Ennek érdekében szolgáltatásai fejlesztése során figyelemmel kíséri a folyamatosan változó felhasználói igényeket, melyekre célirányosan, mérhető minőségi és teljesítménymutatók mentén, dinamikusan és proaktívan reagál, tevékenységébe a hazai és nemzetközi könyvtárszakmai fejleményeket tudatosan beépítve.

    A PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont ezen általános célrendszer megvalósítása érdekében – a PTE stratégiai céljai, valamint az országos ágazati stratégiák célkitűzéseivel összhangban – fogalmazza meg 2023–2030-ra nézve stratégiai céljait, ezek teljesítményindikátorait, határozza meg szervezetfejlesztési célkitűzéseit, alakítja publikálás- és kutatástámogatási, oktatás- és tanulástámogatási, továbbá gyűjteményszervezési politikáját, fejleszti szolgáltatási portfólióját, építi külső és belső intézményi kommunikációját. Szervezetfejlesztési célunk, hogy a stratégiai ciklus végéig elérjük, hogy a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont munkatársai szakmai tudásuk fejlesztésére igényes, nyelvileg kompetens szakértői közösségként, a belső tudásmegosztást és a konstruktív kritikát támogató, a nyílt kommunikációra nyitott bizalmi légkörben, a feladatok ellátásnak hatékonyságát növelni képes szervezeti keretek és feltételek mellett, ösztönző környezetben végezhessék munkájukat.

    A kutatástámogatás terén a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont a belső lehetőségeket teremtő egyetemi „core facilty”-ökoszisztéma egy megkerülhetetlen, sajátosan humánszolgáltatói szerepet betöltő szereplője kíván lenni. Az Egyetem stratégiai céljaival összhangban, a „nyílt tudomány” iránti törekvések megkérdőjelezhetetlen egyetemi kompetenciaközpontjaként kiemelt célja a publikálástámogatás kihívásait kifejezetten fókuszba helyező, a kutatói életpálya egészére a kutatási ciklus minden pontján releváns, minőségi, az Egyetem tudományos kibocsátási célkitűzéseit mérhető módon támogatni képes szolgáltatási portfóliójának fejlesztése és folyamatos bővítése, valamint az egyetemi közösségi tudományos tevékenységek koordinációjának ellátása.

    Az Egyetem tudományos szakirodalmi ellátásának központjaként a könyvtári gyűjteményépítési politikának az egyetemi képzési portfólió mentén való folyamatos fejlesztése elengedhetetlen az egyetemi oktatási-kutatási célok tudatos támogatásának megvalósításához, melyben a stratégiai ciklus során a tartalmi szempontokon túl kiemelt szerepet szánunk gyűjteményépítési gyakorlataink fenntarthatósági fókuszú fejlesztésének. A könyvtári hálózat fizikai és virtuális tereit az egyetemi oktatási és kutatási tevékenységek, illetve különösen a hallgatói tanulás és eredményesség támogatását szolgáló fundamentumnak, nélkülözhetetlen, felelősséggel megőrzendő és tovább építendő alapnak tekintjük, melynek fizikai és informatikai infrastruktúráját, mindenekelőtt pedig kurrens és történeti értékű gyűjteményeit folyamatosan fejlesztjük. Mindezt az országos könyvtári rendszerre támaszkodó együttműködések számának és mélységének növelésével, a könyvtári digitalizáció, automatizáció és tartalomszolgáltatás célirányos, az Egyetem módszertani megújítási törekvései által is körvonalazott fejlesztésével, a hallgatók növekvő közösségi igényeinek tudatos támogatásával, továbbá az egyetemi imázs erősítésének szándékával valósítjuk meg.

    Az információszabadság eszméjét és az Egyetem társadalmi felzárkóztatással kapcsolatos törekvéseit szem előtt tartva a stratégiai ciklus során a megváltozott képességű és a halmozottan hátrányos térségből érkező hallgatók tudományos információhoz való hozzájutásának támogatását kiemelt feladatunknak tekintjük. Feladataink megvalósítását az Egyetemen belüli és intézményközi együttműködések fejlesztésével, továbbá a tartalmainkhoz való hozzáférés és használhatóság növelését célzó belső és külső kommunikációs eszközök tudatos és rendszerszerű használatával kívánjuk elérni. A PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont feladatellátásából, valamint muzeális és történeti gyűjteményi portfóliójából eredően az egyetemi emlékezet ápolására kiemelt feladatként tekintünk, alapozva az Egyetemtörténeti Gyűjtemény és a Történeti Gyűjtemények Osztályának korábbi eredményeire. A könyvtárak a digitális ökoszisztéma részeiként mindenekelőtt információik hitelességével képesek versenyelőnyt felmutatni a felhasználókat elárasztó információs piacon.

    Célunk, hogy a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont a rendelkezésére álló szakirodalmi apparátus és eszközrendszer révén a stratégiai ciklus folyamán az információs hitelesség kiemelt szakértői szereplőjévé váljon az Egyetem szervezetén belül. „A Könyvtár mint egyetemi hiteles-hely”-funkció részeként célunk továbbá – az Egyetem harmadik missziós törekvéseit is támogatva –, hogy a felhasználók információs műveltségének és kritikai attitűdjének fejlesztését támogassuk, az egyetem hallgatói számára kutatásmódszertani és kritikai forráselemzési tematikájú tananyagok készítése, edukálás révén. Összefüggésben a mesterséges intelligencia robbanásszerű terjedése által okozott információs hitelességi válsággal hiteles információforrásainkra és tapasztalatainkra alapozva célul tűzzük ki, hogy a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont az MI-tematika egyetemi trendelemző és információs központjává váljon a stratégiai ciklus végéig. Valamennyi felsőoktatási és kulturális feladatunkat, valamint az egyetemi és társadalmi „jóllét” támogatását innovatív tartalomszolgáltatási eszközök, módszerek kidolgozásával, működtetésével és oktatásával támogatjuk úgy az Egyetemen belül, mint kívül. Célunk, hogy a 2030-ig terjedő stratégiai ciklus végére a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont meglévő erősségeit megtartva egy funkcióiban, belső mechanizmusaiban és minőségi szolgáltatásaiban megerősödött és megújult, az Egyetem jövőképének és stratégiai céljainak elérését hatékonyan támogatni képes szervezet legyen és maradjon.


    Könyvtári hálózatunk

    A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont 16 könyvtári egységből áll. Az egységeinkről szóló részletes információk a Kari könyvtári iránytűből érhetők el.

                           

    Közadatok

    A könyvtár hivatalos neve:
    Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont
    A könyvtár rövid neve:  
    PTE EKTK
    A könyvtár angol neve:  
    University of Pécs Library and Knowledge Centre
    A könyvtár székhelye:7622 Pécs, Universitas u. 2/a
    A könyvtár postacíme:  
    7602 Pécs, Pf.: 450
    A könyvtár telefonszáma:72 / 501-650 / 28052
    A könyvtár vezetősége: Szeberényi Gábor
    főigazgató

    Némethné Kőnig Judit
    általános főigazgató-helyettes

    Dr. Füzes Barnabás
    stratégiai és innovációs főigazgató-helyettes
    A könyvtár hatályos Szervezeti és Működési Szabályzata (38. sz. melléklet)
    A Pécsi Tudományegyetem alapító okirata
    Könyvtári jogszabályok
    Kapcsolat
    Munkatársak
    Nyitvatartás



    Trackback link: