Két kép­ről, vagy in­kább két kép ürü­gyén író­dott a könyv. Az egyi­ket Hol­be­in fes­tet­te, de a másik alá is va­la­ki va­la­mi­kor az ő nevét ha­mi­sí­tot­ta. Egy­kor a képek egy te­rem­ben függ­tek, a meg­ren­de­lő, a 16. szá­za­di fran­cia nagy­kö­vet, Jean de Din­te­vil­le kas­té­lyá­ban, ma egy óceán vá­laszt­ja el őket. Tudós elem­zés, ér­tel­me­zé­si kí­sér­let, iro­dal­mi fik­ció, és egy kor­társ kép­ző­mű­vész írott és raj­zolt jegy­ze­tei – mind­ez együtt a könyv. Orosz Ist­ván, Hol­be­in­hez ha­son­ló­an maga is gyak­ran dol­go­zott meg­bí­zás­ra, és az egyik fest­mény kü­lö­nös áb­rá­zo­lá­si tech­ni­ká­ját, az an­amor­fó­zis­nak ne­ve­zett op­ti­kai il­lú­zi­ót több­ször is ki­pró­bál­ta. Az sem mel­lé­kes kö­rül­mény, hogy volt al­kal­ma pa­rancs­ural­mi dik­ta­tú­rá­ban élnie, olyan­ban, vagy leg­alább­is ha­son­ló­ban, mint amely a német fes­tőt és a fran­cia kö­ve­tet Lon­don­ban, VIII. Hen­rik ud­va­rá­ban kö­rül­vet­te. Több, oly­kor egy­más­nak el­lent­mon­dó szál kö­zött ve­ze­ti ol­va­só­ját, elénk teszi a po­li­ti­ka, int­ri­ka, fes­té­szet­tech­ni­ka és a haj­da­ni-mai mű­vész­hét­köz­nap va­rázs­gömb­jét, me­lyen át fel­tá­rul az an­amorf va­ló­ság. Az an­amor­fiz­mu­sok leg­fon­to­sabb is­mér­ve pedig éppen az, hogy min­dig a né­ző­nek kell a meg­fe­le­lő né­ző­pon­tot, az üd­vö­zí­tő lá­tó­szö­get meg­ta­lál­nia. "Ott állok a nagy kép mel­lett, olyan közel ha­jo­lok hozzá, amennyi­re csak bírok, át az ala­csony kor­don fö­lött, az arcom szin­te sú­rol­ja a fes­té­ket. Amit írni fogok róla, abból az kö­vet­ke­zik, hogy jó fest­mény­nek tar­tom, talán azt is meg­koc­káz­tat­nám, hogy re­mek­mű." Orosz Ist­ván épp az a mű­vész, ki úgy te­kint a múlt mű­ve­i­re, hogy ma­gá­é­vá ala­kít­ja, hogy új re­mek­mű­ve­ket al­kos­son. Ez­út­tal maga a mű­vész írja a kép­fi­lo­zó­fi­át.