Fontos feladatot teljesít a Kráter Műhely Egyesület Aranyrög Könyvtár című igényes kiállítású sorozatával. Ahogy az elnevezés is sugallja, a kiadó arra vállalkozott, hogy a magyar irodalom elfeledett értékeit tárja az olvasók elé: többek között Gulácsy Irén, Tormay Cécile, Berde Mária, Markovits Rodion és Vécsey Zoltán egy-egy regényét, s most legutóbb a sorozat 9-12 részeként, Koráryné Réz Lola történelmi regénytetralógiáját.

Kosáry Jánosné Réz Lola (1892 Selmecbánya – 1984 Bp.) neve talán nem cseng ismerősen a mai olvasók számára, holott 1920 és 1947 között mintegy 88 kötete jelent meg, köztük 32 regény, számos gyermekkönyv és fordítás. A két világháború közti korszak népszerű szerzője volt, 1947 után azonban sokáig nem jelenhettek meg sem korábbi, sem új írásai. 1948-ban még az írószövetség is kizárta soraiból. Érdekes az is, hogy bár 1920-1924 között jó néhány novellája jelent meg a Nyugatban, az Álom (1921) című regényéről pedig Schöpflin Aladár írt elismerő kritikát, mégsem szokták a Nyugatos írók között emlegetni. „Kitagadása” talán Illés Bélának két lesújtó kritikájával kezdődhetett, az egyik 1930-ban, a másik 1933-ban jelent meg a Nyugatban, ez utóbbiban Illés Béla Kosáryné Ulrik inas című regényét egy tehetséges írónő dilettáns írásának nevezte. Valószínűleg az lehetett a háttérben, hogy Kosárynénak számos írása jelent meg Herczeg Ferenc lapjában, az Új Időkben, s életfelfogása is nagyon különbözött a Nyugat „modern női íróinak” világképétől. Magát olyan „modern feministának” tartotta, akinek eszményképe „a társadalom és a család javára dolgozó, bátor, öntudatos és mégis nőies nő”, aki számára fontosak az olyan konzervatív értékek, mint a család, hit, az ősök hagyományához való ragaszkodás.

Kosáryné életereje, munka- és teherbírása csodálatos volt: 19 évesen ment férjhez, 1919-ben Csehszlovákia megalakulásakor a világháborúból betegen hazatért férjével és két kisgyermekükkel kellett Magyarországra menekülnie, de a nyomorúságos szükséglakásban sem hagyta abba az írást, hajnalban kelt, hogy még a napi teendők előtt legyen elegendő ideje rá. Teljesen kilátástalan körülmények között kellett helytállnia, amikor 1920-ban Filoména című regényével váratlanul megnyerte az Athenaeum Kiadó regénypályázatát, amely a jutalom mellett hároméves kiadói szerződést is biztosított számára. így indulhatott el végül írói karriere.

„Felfedezhetők-e még magyar regények, magyar remekművek a huszadik századból?” – joggal teheti fel ezt a kérdést a kiadó, de a kétkedő olvasó is. Azt hiszem, aki elolvassa Kosáryné Réz Lola most megjelent történelmi regénytetralógiáját, igennel fog válaszolni erre a kérdésre.

A négy kötet háromszázötven év, a török hódoltság korától a második világháború végéig terjedő időszak történetét öleli fel női sorsokon keresztül. Az első rész (Asszonybeszéd, 1942) elején megjelenő Patócsy Katalin még várúrnő, de amikor meghal a férje, annak gonosz nagybátyja, Menyhárt elűzi a várból az özvegyet kislányával, anyjával és nagyanyjával együtt. Ezzel indul el a család nő tagjainak kálváriája, akik mind földrajzi, mind társadalmi értelemben nagy utat járnak be: a nemesasszony leszármazottaiból polgárfeleségek, sőt később zsellérasszony, majd földönfutó nincstelen válik, hogy aztán a következő nemzedékeknek megint jobbra forduljon a sora. Az első kötet a család női leszármazottainak száz évét, a második, a Perceg a szú (1943), a következő száz évet, az 1686-1786-ig terjedő időszakot öleli fel. A Vaskalitka (1946) a 19. században, a Por és hamu (1947) a 20. században játszódik. Fordulatos, érdekes sorsok, izgalmas meseszövés, finom lélek-ábrázolás, a bemutatott történelmi korok elmélyült ismerete jellemzi mindvégig a regénytetralógiát, amelyben a jelentős történelmi események és szereplők azonban csak annyira jelennek meg, amennyire kapcsolatba kerülhettek velük a regény hősnői férjeik, fiaik sorsán keresztül. Kosáryné ugyanis saját nyilatkozata szerint a magyar asszony lelkét kereste: „Oda akartam vetni a fehér papírra a magyar asszonyt, régen és most. Virrasztó éjszakákon hangot véltem hallani a múltból. Mintha valami vízbefúlónak a hangja lett volna, aki szakadékos part szélébe kapaszkodik: Ments meg a haláltól! Ments meg a feledéstől!” Nem dicső harcok vagy politikai játszmák krónikáját akarta megírni, hanem a maguk és családjuk megmaradásáért küzdő, önfeláldozó, sokszor bölcs és okos asszonyok történetét, akiknek alakját át meg átjárja az írónő életszeretete, optimizmusa, vallásos hite.

Hősnőivel bekalandozhatjuk a felvidéki vármegyék (Hont, Bars, Zólyom, Gömör, Torna és Zemplén) falvait, városait, de eljutunk Bécsbe és Budára is, hogy azután a negyedik kötet végén a bombázások elöl menekülő családdal visszatérjünk az első kötet nyitó színhelyére, Dabasra, az ősi fészekbe. Épp óvóhelyet alakítanak ki a régi családi kriptából, amikor megérkezik egy német katonai autón Menyus bácsi és a felesége, akik itt akarják meghúzni magukat a háború végéig. S ami 350 évvel ezelőtt Patócsy Katalinnak nem sikerült, az késői leszármazottjának, Katinak igen: nem fogadja be a rossz rokonokat, s amikor azok dühösen elhajtanak, úgy tűnik, egy több száz éves átok hullt le a családról, hisz „a gyűlölet és harag nem lehet örök.”

Az első három kötet: az Asszonybeszéd, a Perceg a szú és a Vaskalitka már kapható a könyvesboltokban. A Por és hamu című negyedik kötet érdekessége az lesz, hogy az 1947-es első kiadás még 1944-ben ér véget, később az írónő folytatta regényét, ez az eddig kéziratban maradt rész most kerül majd először az olvasók elé.