Reigl látásmódját jórészt a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében fiatalon felfedezett remekművek határozták meg – utolsó kívánságát teljesítjük azzal, hogy rajzait a gyűjteményünkben található kedvenc festményeivel együtt szerepeltetjük. Courbet korai, monumentális vászna, a Birkózók, volt az első kép, amely igazán megrendítette a tizenhét éves, pályakezdő művészt. Az évek során több változatát is megfestette, köztük azt a kiállításunkon is látható 1966-os Birkózók című falfestményét, amely lerombolt műterméből került a párizsi Musée Maillol gyűjteményébe.

Leonardo Lóláb-tanulmányai és Delacroix Villámlástól megriadt ló című képe éppoly fontosak voltak Reigl utolsó alkotói korszakában, mint első látásra nyolc évtizeddel korábban. Fra Angelico Jelenetek a sivatagi remeték életéből című művének részleteit az 1950-es években készült szürrealista művein idézte először, de a motívumok a kései rajzokon is felismerhetők, csakúgy mint Libalt koponyahalma vagy Holbein eleven csontvázai.

Haláltánc sorozatában Reigl egyértelműen ifjabb Hans Holbein korszakalkotó fametszeteinek (1526) hagyományát követte, és nem csak a koponya visszatérő motívuma miatt. Az alakok mindkét sorozatban nem egyszerűen csak táncolnak, hanem teljes erőbedobással birkóznak, huzakodnak, lökdösik, taszigálják egymást. A koponyák és testek forgataga a művész kézmozdulataival együtt – amelyek a nagy méretű vásznak festésekor használt táncszerű gesztusok emlékét idézték fel – Reigl saját haláltáncáról szólnak. A kiállítás része a teljes sorozat rajzaival összevágott filmfelvétel, amelyen a Haláltáncon dolgozó Reigl Judit látható. A filmben feltűnő rajzok Cranach, Dürer, Gaddi, Goltzius, Goya, El Greco, Hans Baldung Grien és más mesterek műveivel folytatnak párbeszédet, a Michelangelo-teremben megrendezett tárlat így új rálátást ad állandó gyűjteményünk remekműveire is.

Kurátorok: János Gát és Petrányi Zsolt