Könyvajánló

Kiadó:
Nyitott Könyvműhely
ISBN:
978 963 972 516 4
Kiadás éve:
2007
Mű a katalógusban:

Isteni téveszme

Az eredmény változatlan – Vallásosok-Ateisták 1:1 – Ha szabad így fogalmazni, istenigazából darázsfészekbe nyúlt Richárd Dawkins, a neves brit biológus, megannyi ismeretterjesztő kötet köztiszteletben álló szerzője, amikor százados, de legalábbis jó pár évtizedes mélyalvásából felzavarta a „van Isten vagy nincs Isten” elnevezésű, a civilizáció kezdete, de legalábbis a felvilágosodás kora óta válaszra váró eldöntendő kérdést, amely több, bonyolultabb és véresebb konfliktust generált az emberiség történetében, mint bármi más. A kötetnek tehát minden kétséget kizáróan pusztán a témája is elegendő ahhoz, hogy izzó indulatokat váltson ki pro és kontra. A szerző azonban egyáltalán nem titkolja, hogy pont ezért szánta el magát a megírására – célja az állóvíz felkavarása volt egy olyan, tabuként kezelt probléma körül, amely a mai napig megdöbbentően szerteágazó, egész életünkre hat, méghozzá nem lebecsülendő erősséggel. Miért kell lábujjhegyen járnunk, ha a vallásról van szó? Miért beszélhetünk még mindig csak suttogva a vallás által akkumulált visszás jelenségekről? Dawkins a darwinista ateizmus tankjában ülve bátran robog neki a hitbeli dolgok körül hosszú évszázadok alatt felhúzott vastag védőfalnak...

Mindezt ráadásul a kötelező udvariassági körként megtett, komolykodó hangvételű szabódás áttetsző leple alatt nagyon is jól érzékelhető gyönyörűséggel teszi, felvértezve a materialista logika és filozófia, a természettudományos és bölcseleti műveltség, a pallérozott intellektus és a mindennél fanyarabb brit humor nem lebecsülendő fegyvertárával. A problémát ezek által szedi ízekre, egyrészt cinikus kéjjel, másrészt – és ez, ha lehet, még „ütősebb” – valódi humanista érzelmektől, józan gondolatoktól vezérelve, minden lehetséges megközelítésben. Ha a vallás irányában elfogultak is előítéletek nélkül képesek elolvasni az előszóban megfogalmazott két alapgondolatot, már sejthetik, hogy Dawkins személyében méltó ellenfélre akadtak. Az egyik ezek közül a vallás nélküli világ utópisztikus múlt- és jövővíziója a fanatikus-szadisztikus inkvizíció, a soha véget nem érő palesztin-zsidó háború, az eszelős tálib diktatúra, az iszlám terrorizmus vagy épp a megoldhatatlannak tűnő katolikusprotestáns ír konfliktus nélkül. Elgondolkodtató, nagyon is... A másik, ami teljesen friss és meglepően éles meglátás, az ateistákkal kapcsolatos negatív előítéletek sokasága – különös tekintettel a liberális felszín alatt nagyon is bigott, „fehér protestáns” Amerikára –, amelyek az így gondolkodókat egy fiókba helyezik a színes bőrűekkel, „más” vallásúakkal, homoszexuálisokkal és egyéb, célkeresztben szereplő kisebbséggel.

Kár, hogy az erős kezdést követően rögtön igencsak ingoványos talajra lép a szerző: olyan közismert tudósok életművét értelmezi újra saját, szigorúan ateista, meggyőződéses darwinista szemszögéből, akik köztudottan vallásosak avagy (magasabb szintre emelve a problémát) hívők voltak. Mindezt írásban fennmaradt gondolataik, idézeteik elemzésével teszi, rámutatva – például Faraday, Maxwell, Mendel vagy Newton kapcsán –, hogy az illetők vallásossága független volt a szakterületükön elért kiemelkedő eredményeiktől: az, hogy az istenhit és az általuk gyakorolt vallás tanításai áthatották életüket, merőben a korszellemnek köszönhető, hisz akkoriban evidens volt az effajta világkép. Még veszélyesebb az einsteini gondolatok merész áttekintése azzal a nem titkolt céllal, hogy rávezessen bennünket arra, amelynek eleddig pontosan az ellenkezőjét tudtuk, ti. hogy Einstein ateista volt. Az, aki mindezt megerősíthetné, vagy tagadhatná, nincs közöttünk, így Dawkins érvelése csak eggyé silányul a sok, szubjektíven megfogalmazott reflexió között.

Hasonlóan gyenge lábakon áll az ezt követő három fejezet, amelyekben – bemerészkedve az „ellenség” felségterületére – az „Isten-hipotézis” a vallás-, filozófia- és kultúrtörténetben kialakított különféle variációinak felvázolását követően érveket sorakoztat fel Isten léte és nemléte mellett. Ami valójában komolytalanná teszi ezeket az egyébként teljesen helyénvaló témafelvetéseket, az a sorain, gondolatain elemi erővel átütő ellenszenv és türelmetlenség, amivel a vallásos szemléletmód iránt viseltetik. Bár tiszteletre méltó, nagyon is korrekt teológiai-filozófiai felkészültséggel ír a mono- és politeizmusról, a deizmusról, a szekularizmusról, az agnosztikusokról, és Isten léte mellett olyan szerzőket idéz, mint Aquinói Szent Tamás vagy Pascal, felsorolva az olyan közismert érveket, mint a világot átható szépség, vagy a személyes istenélmény ereje, mégis azonnal kihasználja az alkalmat, hogy – lecsapva az elméletekben és idézetekben felfedezhető logikai ellentmondásosságokra és természettudományosan nem helytálló állításokra –, metsző gúnnyal visszakézből megpróbáljon hülyét csinálni mindezen személyekből és teóriákból. Kár érte, olyan méltatlannak hat mindez...

Sokkal meggyőzőbb és igazából elgondolkodtató a kötet második fele, ahol a vallás pszichológiai és kulturális gyökerei után kutat, lefegyverző merészséggel és őszinteséggel rámutatva mindazon torz jelenségekre, amelyet a – tegyük hozzá, hogy szélsőséges módon gyakorolt – vallásos életfelfogás okoz társadalmi és egyéni szinten. Olyan, világszerte őrjöngést kiváltó témáknak megy neki a józan ész, a becsület, az emberszeretet és a szinte gyermekinek mondható indulat meglepő, sőt tiszteletre méltó erejével és kombinációjával, mint az abortusz, az istenkáromlás és az azt büntető törvények, a nők helyzete, vagy a nemi identitás szabad vállalása. Különösképp erős az a rész, amelyet egy az egyben a gyermekekkel kapcsolatos felelősségünknek szentel, felvetve és részletesen kielemezve azt a kérdést, hogy a vallásos nevelés vajon nem a gyermek szabadságával való visszaélés-e? Jogunk van-e pusztán felnőttségünkből eredő erőfölényünk okán meghatározni, hogy valaki katolikus, agnosztikus, siíta, New Age-rajongó vagy materialista legyen? Dawkins teljesen egyértelműen artikulálja, hogy részéről az egyetlen támogatandó út a logikus gondolkodásra, szabad választásra nevelés a megszabott gondolkodási és világnézeti sémák kompakt átadása helyett. Végső javallatát az egész problémakörrel kapcsolatban – igen logikusan – az utolsó fejezetre hagyja. Mondanivalóját nem kevés cinizmussal az Isten és a gyermekkori „képzeletbeli játszótárs” között felállított zavarba ejtő párhuzammal vezeti fel, innen rugalmasan átszökellve arra az általa lezseren megfogalmazott, ám valójában monumentális, megrendítő kérdésre, ti. hogy ha Istent, illetve vele együtt a hitet és vallást is kiiktatjuk az életünkből, akkor mégis mivel pótoljuk a nyomukban tátongó, nem lebecsülendő nagyságú űrt? Válasza az olvasottak után magától értetődő: a színtiszta tudománnyal. Hát... maradjunk annyiban, hogy a Vallásosok – Ateisták meccs aktuális eredménye Richárd Dawkins góljával és öngóljával döntetlen. Várjuk a következő félidőt...