Az ökölvívás valószínűleg egyidős az emberiséggel. A boksz első tárgyi emléke egy Kr. e. 4. évezred végéről származó mezopotámiai dombormű. Azóta szinte nem volt olyan időszak, melynek során fiatal férfiak (és néha nők) ne emelték volna egymásra kesztyűs vagy csupasz öklüket.

Az ökölvívó mérkőzés, más néven a bokszmeccs évezredek óta az ellentét metaforájává vált: két test és két ellentétes személyiség csap össze a közönség előtt, jobbára pénzért, különböző képességek, eszmék és értékek harcát fejezve ki.

Kasia Boddy A boksz története című kultúrhistóriai kötete kilenc fejezetben, enciklopédikus igénynyel igyekszik összefoglalni és értelmezni minden olyan írott művet és képzőművészeti alkotást, amely az utóbbi három évezredben akár a legelvontabb kapcsolatban is állt az ökölvívással. Azokban a modern művekben, melyeket a könyv tárgyal, ez a harc a nemzetiség, az osztály, a rassz, az etnikai hovatartozás, a vallás, a politika és a férfiasság különböző fajtáinak harca. Az antik görög olimpikonoktól és Platón dialógusaitól Mike Tyson negatív mítoszáig és az amerikai zárt láncú PPV-közvetítésekig az ökölvívásban dramatizálódó konfliktusok újraírják az ősi ellentétpárokat: izomerő az ész ellen, dicsekvés a szerénység ellen, ifjonti hév a tapasztalat ellen.

Bár ez a könyv elsősorban az ökölvívás modern formáiról szól, mivel a klasszikus aranykornak és a régensség bokszkultúrájának mítosza alapvető hatással volt az ökölvívásról alkotott nézeteinkre, a szerző ezeket vizsgálja meg először. Az első két fejezet a boksz korai történelmét vázolja fel, s olyan, máig használatos eszmék kialakulását követi nyomon, mint a bátorság és a becsület, a rituálé és a nézőközönség, a szépség s a groteszk. A harmadik fejezet arra a kérdésre keresi a választ, hogy az ökölvívás stílusa mit jelentett a régensség korának festői és költői számára. A negyedik fejezet szemügyre veszi az ellentétet, ami a veszélyes, és sokáig illegális díjmérkőzés és a tiszteletre méltó, sportos, keresztény-viktoriánus ökölvívás között feszül, valamint megvizsgálja, hogy ezek milyen hatással voltak két merőben különböző íróra, George Eliotra és Arthur Conan Doyle-ra.

A huszadik század elejére tehető a profi ökölvívás (és a tömegtájékoztatás, például az újságírás és mozi robbanásszerű amerikai fejlődésének) megjelenése. Ez adja az ötödik fejezet témáját. A hatodik fejezet középpontjában a faji és az etnikai hovatartozás áll: miként azonosul a boksz a fiatal zsidó bevándorlók asszimilációjával, illetve milyen körülményekkel kellett megküzdeniük a bőrszínük miatt a huszadik század elején az afro-amerikai ökölvívóknak. A hetedik fejezet szemügyre veszi a húszas évek sportőrületét, s amellett érvel, hogy a modernizmus számos stílusa tudatosan olvasztotta magába az ökölvívás eszméit.

Az utolsó két etap a huszadik század végét mutatja be. A nyolcadik fejezet azt szemlélteti, hogyan vált az ökölvívás szinte kizárólag a korrupció és a kitartás metaforájává, legalábbis amíg egy fiatal ökölvívó, Joe Louis színre nem lépett. Végül a kilencedik fejezet megvizsgálja Muhammad Ali korát, a televíziót, a Fekete Hatalom elnevezésű mozgalmat, továbbá „a fehér reménység” kompenzáló hatását. A végjátékban egyebek között szó van Tysonról és hiphopról, a konceptuális művészet kesztyűfetisizmusáról és az izzadságszagú edzőtermek rendíthetetlen vonzerejéről. Kasia Boddy könyvében a The New York Review of Books szerint minden benne van, amit valaha leírtak, ábrázoltak vagy rögzítettek a bokszról.