Könyvajánló

Kiadó:
Magvető
ISBN:
963 142 288 7
Kiadás éve:
2002
Mű a katalógusban:

A kígyó árnyéka

Nem épp mindennapi esemény, hogy valaki első regényével rögtön a legjobb prózaírók közé emelkedjen. A dolgot persze érthetőbbé teszi, ha tudjuk, az íróként most debütáló szerző a kortárs költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. A regény azonban nem közvetlenül kapcsolódik költészetéhez, nem a versekből már ismerős képi világ avagy problémahalmaz köszön itt vissza, habár a néhol bekezdésnyi mondataival is sűrű szöveg, valamint a rendkívül érzékeny, a legapróbb részletekre is nyitott látásmód feltétlenül költői „előképzettségre” vall. A közel ötszáz oldalas regény klasszikusnak nevezhető, lineáris elbeszélésmódja egy könnyen követhető, ám fordulatokban és a rejtélyekben igencsak gazdag történethez segít hozzá.

A közel nyolcvan éves elbeszélő, Ursula Binder, született Lehmann Orsolya egyes szám első személyben előadott, légyegében önéletrajzzá összeálló története a tizenhetedik század első évtizedeinek vallási indulatoktól forrongó Magyarországán, legfőképp Lőcsén és Sopronban játszódik. A történelmi kulisszák azonban csak illusztrációi a személyes sorstörténetnek, melyben a szenvedélyek és szenvedések, a szerelmek, a babonák és az erőszakos cselekedetek egymást túllicitáló szerepet kapnak. A kor ellentmondásokkal és szenteskedéssel terhes, de annál merevebb erkölcsi rendje alaposan megnehezíti a főhősnő mai szemmel példátlannak nem nevezhető életét: először is a házasság után hat hónappal született, azaz törvénytelen gyerek lett volna, ha épp akkor nincs napfogyatkozás, mely, úgymond, magyarázatott adott a korai szülésre; később, anyja halála után mostohaapja viszonyt kezdeményezett vele, melyből apja második feleségének halála után vérfertőző látszatházasság lett, sőt Orsolya terhes is lett apjától; eközben, alig tizenhét évesen gyereket szül keresztanyja unokaöccsének, mely őt mindörökre tisztátalanná, a gyereket törvénytelenné tenné – menekülnie és titkolóznia kell egész további életében; mely többek közt bűnrészességbe kergeti első kérőjének meggyilkolásában. A kalandok harmincas éveinek közepén véget érnek, és a hősnő további életéről, mely egy orvos mellett telik, akivel apjától megszökött, és akitől még két gyermeke született, már csak néhány bekezdésnyi közömbös beszámolót olvashatunk a könyv utolsó oldalain.

A személyes sors történelemtől sokszor független fordulatainak mibenlétére, illetve a bűnök lelkiismereti következményeire és a gyakran halállal fenyegető törvények embertelenségére rákérdező regény a kortárs irodalomban páratlan módon ábrázolja a babonás félelmek, a kiszolgáltatottság és a identitást megrengető kényszerű hazugságok lélekromboló hatását, a vallási és szerelmi szenvedélyek kétélű indulatait. Rakovszky Zsuzsa különös tehetséggel beszélteti amúgy tanulatlan, és nyelvét, saját bevallása szerint, a korabeli széphistóriákból kölcsönző hősét, akit elesettségében és boldog pillanataiban, tizenéves lányként és felnőtt nőként egyformán hitelesen jelenít meg. A számos gondosan felépített, kimagasló prózává összeálló jelenetsor közül kiemelkedik például a Orsolya és az ő mindössze egy hónapot élt első gyermekének kapcsolatát fojtogató érzelmeket keltve elmesélő szövegrészlet.

A Rakovszky-regény másik nagy erénye az egymáshoz szorosan kapcsolódó, gondosan felépített metaforák és szimbólumok gyakran álomleírásokba szőtt hálója. Ilyen például a címbe rejtett kígyó-kép is, mely a szöveg legkülönbözőbb helyein felbukkanva segíti vagy éppen nehezíti a regény tematikai és poétikai problémáinak megfejtését. A kígyó egyrészt veszélyt, halálos veszélyt hordoz, azaz a kígyó árnyéka akár a halál árnyékának is érthető – és valóban: Orsolyát néha csak hajszál választja el a lelepleződéstől és az azt biztosan követő máglyahaláltól. De a kígyó a gyógyszerészet szimbóluma is, és nem csak Orsolya apja gyógyszerész, de ő maga is ismeri a füvek és virágok gyógyító erejét, és élete utolsó éveiben, azaz a regény írása idején attól fél leginkább, hogy emiatt boszorkánynak nézik és megégetik. Emellett legalább kétszer hangzik el az intelem: ne légy olyan, mint az áspiskígyó, aki saját árnyékától felindul! Márpedig a magunk árnyéka, a könyv szerint, mások előtt ismeretlen történetünkkel egyenlő, és ahogy a könyv talán legfontosabb pontján olvassuk: „Meglehet, mindenkinek megvan a miénkhez hasonló titkos élete, melyet mások szemétől távol, az éjszaka sötétjében folytat, és csak játsszuk egymás előtt, hogy tisztességes polgárok és polgárasszonyok vagyunk.” És a kígyó természetesen ősi fallikus szimbólum is, ami az apa-lánya viszony elemzésében kibomló regényben ugyancsak nem maradhat figyelmen kívül. De hogy mi mindent jelenthet még a cím, és mi mindent a mű sok-sok egyéb motívuma a tűztől a fényen át az aszalt szilváig, azt az olvasók sokaságainak döntései fogják elmondani. Mert ne feledjük: újra olyan regény született magyar nyelven, melynek értő fordítások segítségével komoly esélye lehet a nemzetközi sikerre is.