Könyvajánló

Kiadó:
Méry Ratio
ISBN:
978-80-89286-00-3
Kiadás éve:
2007
Mű a katalógusban:

A lőcsei Szent Jakab templom szárnyasoltárai

Jankovics Marcell Kossuth-díjas filmrendező, művelődéstörténész, és Méry Gábor fotóművész könyvsorozatának első kötete megjelenésekor, 2007-ben került a kezembe. Éppen azokban az években családunk végigjárta az egykori magyarországi területek emlékhelyeit, meghatározó kulturális nevezetességeit. Így jutottunk el Lőcsére is, a Szent Jakab templomba, ahol elsőként láthattam középkori szárnyas oltárt szakrális, nem múzeumi környezetben. A lőcsei Szent Jakab templom szárnyasoltárai című könyv, csakúgy, mint a felső-magyarországi, illetve szepességi szárnyas oltárokat ismertető sorozat mindegyik darabja egy adott, értékénél fogva kiemelkedő templommal foglalkozik.



Nagyné Simon Csilla informatikus-könyvtáros, beszerzési csoportvezető, PTE Egyetemi Könyvtár, Gyűjteményszervezési Osztály Bemutatja a várost, annak környezetét, történeti, művelődéstörténeti, építészeti aspektusból összefoglalja a templom keletkezésének, korszakainak jellemzőit. A könyv végén található szótár segítségével laikus érdeklődők is belefeledkezhetnek az értő olvasásba, hiszen a szakkifejezések, idegen szavak pontos jelentése azonnal megtudható.

A fő rész a gótikus szárnyas oltárok, szobrok, szoborcsoportok részletes ismertetéséből áll. Fotót közöl a címszent (Szent Jakab) oltáráról, majd sorra az összes többiről, térképen mutatva azok helyét a templomban. Jankovics rendkívül olvasmányosan, követhetően és mindenre kiterjedő részletességgel írja le a tudnivalókat a szekrények fülkéiről, a belső- és külső szárnyak képeiről, domborműveiről, az oromzatról, a predelláról, valamint az itt megjelenített alakokról. A teljes oldalas illusztrációk alkalmat adnak a szöveges elemző-magyarázó részek megértésére és követésére, visszalapozásukkal az olvasottak felidézésére, egy-egy szent esetén az ismétlődő motívumok, ábrázolásmódok megfigyelésére, attribútumaik felismerésére.

Azért szeretem ezt a könyvet, valamint a sorozat más darabjait, mert nagyon közérthető módon, ugyanakkor szenvedélyes alapossággal, szakmai igényességgel, jelképek segítségével tudósít világi és vallási felfogásokról, lenyomatát adva így távoli térnek és időnek. A kötetekben bemutatott gótikus szobrok kedvesek, nem dölyfösek, nem fenyegetőek, nem ijesztőek, nagyon is emberiek, ugyanakkor a sok aranyozás, fennkölt megjelenítés felemeli őket az égi szférába. Példát mutatnak a templomba járóknak a dolgos mindennapokban, és együvé tartozásukkal erősítik a hitet.

Ha kedvünk támad, a kassai, bártfai, szepeshelyi, szepesszombati, bakabányai, késmárki templomok szárnyas oltárairól is tájékozódhatunk a művek teljes végigolvasása, vagy albumként való lapozgatása által, attól függetlenül, hogy jártunk-e már az adott helyen, tervezzük-e annak meglátogatását, vagy csupán ismereteinket kívánjuk bővíteni egy érdekes, hiteles szakkönyv által. 

A könyvajánló a PTE Egyetemi Könyvtára által a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban 2013. november 11-én hétfőn, 15 órakor megnyílt "MindenKép(p)en Olvasunk!" című olvasást népszerűsítő fotókiállításra készült!