\'\'A portré tekintete\'\' egy klasszikus, örök műfaj, az arckép problémájának elméleti kérdéseit foglalja össze négy fejezetben. Az önálló portré kialakulását a reneszánsz korban felbukkanó új emberképpel, a modern individuum megjelenésével állítja összefüggésbe, amelynek manapság kiélesedő paradoxonjai a szerző állítása szerint már a műfaj/műtípus e korai korszakában pontosan megfigyelhetőek voltak.

Az elméleti alapvetés után Nancy három fogalom mentén tárgyalja a portré általános művészetelméleti fogalmát, amelyek messze túlmutatnak az adott probléma horizontján: a portré \'\'hasonlít\'\', ezt a hasonlóságot azonban maga teremti meg, a portré \'\'felidéz\'\', de egy olyan múltat, ami soha nem volt jelen, és a portré \'\'rám tekint\'\', fizikai létén túl egy metafizikai, néha teológiai dimenzióval is rendelkezik. Nancy nem a portré eredetét, vagy történetét kutatja, nem abból kívánja megérteni, hogy mi a portré (lényege). A portré - olyan kép, amely egy személyt önmagáért jelenít meg - tárgya az abszolút szubjektum, ennél fogva a probléma átalakul annak kérdezésévé, mit is jelent abszolútot festeni?