Andrási Gábor művészettörténész szerint Tasnádi művei nyugtalanító tárgyak, mely nyugtalanságot egyrészt a nyitottságból keletkező eldönthetetlenség idézi elő, a képzelet és a valóság együttes, nehezen szétválasztható jelenléte, „az építmény fizikai létezése, mint evidenciaélmény, illetve a szürreálisnak vagy nonszensznek látszó műtárgyegész, mint talányos, értelmezésre váró fenomén.” Másrészt, a meghatározó, revelatív térbeli beavatkozás, az intervenció, a mű zavarba ejtő felbukkanása, váratlan színre lépése.

Tasnádi inspirációját nem a művészeten belül, hanem azon kívül keresi. Rátalál dolgokra. Olyanokra, melyek spontán módon összekötik magukat olyan metatartalmakkal, mint a remény, az emlékezet, a halál, a közlés lehetetlensége, az idő, a jelenlét vagy annak a hiánya. E meghatározó kérdéskörökhöz kapcsolódva ugyanakkor a technológia és a művészet viszonyait is vizsgálja. A művészet anyagtalan vonatkozásaival, a mediális átírás módszereivel és vizualizációval kísérletezett, majd a multimédia installációk, illetve az újmédia felé fordult érdeklődése. Az utóbbi évek alkotásainak fókuszába az ember és a gép viszonya, a technológia, a metaforikus látásmód és a költői gondolkodás összefüggései kerültek. Olyan hibrid kortárs művészeti módszerekkel tematizál fontos kérdéseket, amelyekben szorosan összekapcsolódik a (tudományos) kutatás, a (művészeti) feldolgozás/reflexió és a poétikus szintézis igénye.