Mindazonáltal az impozáns album inkább szubjektív válogatása annak, ami a magyarországi cigány festészetben reprezentációként felmutatható. A terjedelmes munka mintegy katalógusszerűen hozakodik elő mindazzal a képanyaggal, amije a magyarországi cigány kisebbségnek festészet témában van, s ami egyszersmind reprezentációként működhet – valamint nem kevésbé a magyarországi cigány identitás reprodukciójaként. Fő célja a megismertetés – egy másik világ, mondhatni kisebbségi „magyar” valóság feltárása az érdeklődő szemek, lelkek előtt. Feltehetőleg emiatt nélkülözi a terjedelmes munka a művészettörténész munkáját: a képzőművészeti alkotások nincsenek benne irányzatok, stílusok szerint strukturálva. Nyilvánvaló ezért, hogy az album sokkal inkább csoporton kívüli közönséget céloz meg, akik felé az alkotók cigánysága az egyetlen kiemelendő attribútum, fölöttes fogalom vagy rendezőelv.

Mocsár Gyula munkája

Az album tehát leginkább egy gyűjtemény mustrája: a magyarországi cigány festészet 40 évét mutatja be, anélkül, hogy bárkit is előtérbe helyezne – az album szerkesztői számára nyilvánvaló módon minden cigány festő egyformán fontos, ezért is azonosítható a munka inkább kisebbségpolitikai aktusként, mintsem pusztán a többségi művészettörténeti kánonhoz való csatlakozásként. Magyarországon a 20. század 60-as éveivel kezdődött el a cigány művészet reprezentációjának időszaka, és napjaink modernizmusáig folyamatos crescendóval jellemezhető – magyarán ekkortól érlelődik meg a társadalom színterén, hogy a cigányok önkifejeződése nem csak a cigánymuzsika, ekkor kezd teret hódítani a másféle önkifejezés. A festészet nem csupán újjászületése a cigány kultúrának, de valamiképpen átértelmezése is. Nem tradicionálisan cigány foglalkozás, nincsenek a régmúltba nyúló hagyományai, mint mondjuk a romantika korában a „magyar nóta” kifejlődésének és nemzetközi tündöklésének, vagy általában szólva a cigány zenének.

Van-e cigány festészet? Az albumot akár csupán felületesen is átlapozva, még a laikus is igennel válaszolna erre a kérdésre, habár a cigány festészet története éppen eme album által alakul: mindeddig szinte láthatatlan volt a nagyközönség számára. Változott a világ – és ezáltal változott az önkifejeződés. Azonban ha mélyebben belemegyünk az elemzésbe, feltétlenül szükséges kiemelnünk, hogy nem csupán játékos kedvű alkotók önkifejeződéséről, nem pusztán sporadikus jelenségekről van szó: a cigány festészetnek megfogalmazhatók általános vonásai, tehát a cigány festészet létező művészettörténeti entitás. A festményalbum ezért nem csupán önmagáért való, szemet gyönyörködtető esztétikai érték, hanem újrafogalmazódik benne és általa a magyarországi cigányok kultúrája is – egyszersmind képileg „archiválódik” az itteni, magyarhoni cigányok kultúrtörténete.

Dilinkó Gábor munkája

Mindennek okán az album nem csupán csoporton belüli célokat szolgál, nem pusztán endokulturális termék. Ezt bizonyítja kétnyelvűsége is (magyar és angol) – legalább olyan mértékben megcélozván a külső reprezentációt, mint a belsőt, a csoport saját következő generációi felé valót: azaz a hagyományápolást. Megjelenése sorsdöntő, hiszen általa kap helyet a cigány festészet a magyarországi művészeti hierarchiában – még úgy is, hogy a kötetnek nincsen igazi, szakmabeli kurátora.

Mit látunk a képeken?

A beharangozó szöveg tanúsága szerint: „Álmokat és vágyakat. Sírást, bánatot és örömet. Humort, erotikát, bölcsességet, emlékezetet és elvonatkoztatást.” És még sok mindent. A műveket nem elég csupán létrehozni: a befogadás teljesíti ki létüket. Mi, „képolvasók” hívjuk életre a cigány festészetet, befogadásunk által vagyunk részesei születésének. „A cigány festészet a szemünk előtt született meg.” – írja az album bevezető ajánlójában a könyv főszerkesztője, Zsigó Jenő. Ha általános vonásokat kellene kiemelnünk, először is szükséges megemlítenünk, hogy az összegyűjtött műalkotások általában véve etnocentrikusak – gyakoriak köztük a cigányábrázolások, zsánerképek, jelenetek a cigányok életéből, köztük az egykori (és részben mostani) cigány foglalkozásokat megörökítő alkotások (drótosokat, kosárfonókat, teknővájókat, szegkovácsokat, cigányzenészeket ábrázoló képek stb.). Megelevenedik némelyükön ugyanakkor a cigány szokásvilág (táncosok és átkosok), valamint olyan mai, a cigánysággal összefüggésbe hozható „szokások”, illetve sztereotípiák is, amelyek felett az alkotó mintegy valamiféle ítéletet alkot (például zsenge korú cigarettázó cigánygyerekek, kilakoltatások stb.). A cigány nők, férfiak, illetve gyerekek portréi is igencsak gyakoriak – és itt külön ki kell emelnünk a cigány festők portréit, akik szintén nem ritkán örökítik meg egymást – bizonyítja az album.

A festmények lényege valamiképpen a kontinuitás: nem csupán a múlt, de a jövő ábrázolása is teret kap (például Oláh Zoltán enkibilali világokat idéző, futurisztikus, (kép)regényes grafikáiban), de megtalálhatók benne például a legmodernebb nemzetközi technikákat alkalmazó fotómontázsok is, Lakatos Erika által. Az alkotók életrajzát olvasgatva látható, nagy részük autodidakta festő, legalábbis akként kezdte – onnan sok esetben képzőművészeti egyetemeken folytatva tanulmányait, nem csupán Magyarországon, de külföldön is. A festők között jó néhány állami gondozott is van, itt főként a tiszadobi önképző festők csoportját emelném ki, akik fontos szerepet kapnak a kötetben.

Rudi Balázs Lajos munkája

A figyelmes szemlélőnek elsőre feltűnhet az is, hogy a festmények nagy részének térhasználata kezdetleges, gyermekrajzszerűen naiv, a perspektíva hiánya jellemzi őket – gyakran nincsen tér, az alkotók olykor csupán síkbeli ábrázolással dolgoznak. A térben és síkban való láttatás egy festményen belül is váltakozik, és ez nem feltétlenül tudatos: az álmok vetítővászna ez, a realitás elemei rendesen a szürreálissal keverednek. A képek nagy részét általában véve is az élénk, sőt harsányan kiáltó színek jellemzik. Természetesen ez nem törvény – de a művek alkotói hatni akarnak, felhívni a figyelmet, és sok esetben ezt színek által érik el a legkézenfekvőbb módon. Ugyanakkor szinte minden képben benne foglaltatik a szorongás is valamiképpen – de elhitetik nézőikkel egyszersmind azt is, hogy a nap mindig, mindig süt. Az élénk színek ilyetén elszabadulása a képeken (olykor csak egy-egy piros folt vagy élénk színű tárgy jelenlétével szürke alaptónusú közegben, mint például Dilinkó Gábor megdöbbentő erejű képein) kompenzálás is, amely által az alkotók éppen megélik olykor szűk mezsgyére szorult alkotói szabadságukat.

Az etnocentrikus világképhez hozzátartozik, hogy a cigány festők az istenüket is saját képükre teremtik: az albumban gyakori a bibliai témák feldolgozása, akár első pillantásra azonosítható antropológiájú cigány Krisztusok, cigány Máriák, cigány Ádámok és Évák köszönnek vissza a színes könyv lapjairól. Úgyszintén ismétlődő motívum az ábrázolások közt a keresztre feszítés – ez azonban már túlmutat biblikus mivoltán, egy népnek valamely értelemben való kiválasztottságát, áldozatiságát hivatott hangsúlyozni (akárcsak a gyűjtemény gyakori lágerfestményei is), egyszersmind a mitológiai negyedik szögre való utalások is.

Bari Janó munkája

Az album alkotói között nők és férfiak egyaránt szerepelnek, sőt a nők részvételi aránya meglepetésszerűen (és örömtelien) magas. A teljesség igénye nélkül említem meg néhány alkotó nevét: Balázs János (akivel a cigány festészet tulajdonképpen elkezdődött), Szentandrássy István, Mocsár Gyula (tájképei sajátos derű hordozói), Orsós Jakab, Balogh Tibor (Káli-Horváth Kálmánnal és Vári Zsolttal együtt a tiszadobi állami intézetből, a Gyermekvárosból indult önképző festők csoportjából), Balogh Balázs András, Bari Janó (érdekes Dalí-utánérzésekkel szerepel), Dilinkó Gábor (Téli gyász című festménye például sokkoló, kitűnő alkotás), Csányi János, Nyári Sárkány Péter, David Berry (alias Károly Beri Pongor, aki felnőtt-arcú, cigarettázó gyerekábrázolásaival ejti rabul a befogadót), Péli Tamás, Rudi Balázs Lajos; a festőnők közül Oláh Jolán („csillagszemű” női portréi kedvenceim), Oláh Mara, Szécsi Magda (Vágy című grafikája zseniális tömörségű), Csámpai Rozi, Nagy Ibolya, Lakatos Erika, Bódi Katalin, Illés-Bódi Barbara munkáit sorolom elő hirtelen – ez a felsorolás azonban szigorúan szubjektív véleményt tükröz.

kali

Cigány Festészet,Magyarország1969-2009 –
Gypsy Painting,Hungary1969-2009
Kiadja: FővárosiÖnkormányzatCigány Ház –Romano Kher;
Budapest, 2009.
Szerkesztette:Zsigó Jenő,Fris E. Kata

Oláh Mara munkája