A látszólag esetleges mozaikdarabokból önmagukban kerek fejezetek épülnek fel, mely fejezetek maguk is egy nagyobb egész mozaikdarabjai. Így a szerző szándéka szerint a könyv végére érve összeáll az a bizonyos Egész, mely nem több és nem kevesebb, mint egy ember élete. Egyszercsak előttünk áll Cseh Tamás, akit mindannyian ismerni vélünk, és akiről kiderül, igen, ismerjük is, mert ő nem több és nem kevesebb, mint hittük: valaki közülünk, aki velünk élte le az elmúlt emberöltőt, erről egyszerű dallamokkal és szavakkal tudósított, és most minderről pontosan és érzékien mesél...

Elmondja életét, minden igazolódik és minden újabb és újabb rétegeket, árnyalatokat kap, amiből ez az élő legenda, a huszadik század második felének egyik legkarizmatikusabb magyar hőse született. Ámulattal és élvezettel olvashatjuk a kalandokat, amik a rendszerváltás előtti idők kalandtalan állóvizében igenis megtörténtek, finom és érzékeny mesékben sorra felbukkannak további legendák, Jancsó Miklós és Viszockij, Bódy Gábor és Baksa János, és persze mindenekelőtt Bereményi Géza, az állandó társ, de már az első pillanattól érezzük, itt nem a "híres ember mesél híres emberekről" cimkéjű anekdoták közt csemegézünk, mert a könyvben is az szeretne igazán fontos lenni, ami a dalokat rendkívülivé és hétköznapivá teszi: nem(csak) bámuljuk és csodáljuk őket, hanem esett, kicsi, esetleges és egyszerű soraival-dallamaival magunkénak tudjuk őket. Vagyis a könyvnek a fent említettekkel együtt főszereplője a szomszéd Rozika és a leskelődő házmester, a gondos esernyőkészítő és a bakonybéli panziós, főszereplők az álmos reggelek és a diadalmas színpadralépések, a másnapos szédelgések és a mániákus játékok, a család mindennapjai és a végtelen utazások, a szerelem és az Indián, így nagybetűvel, minden, ami végigkíséri hősünk életét...