Két barát minden decemberben vadászni jár. A városi ember, aki csak a másik kedvéért van benne a dologban, ilyenkor olvasással üti el az unalmas várakozást. Most is egymástól távolabb foglalnak állást. A városi megunja a hideget meg a guggolást, és meglátván egy kunyhót a közelben, arrafelé indul. Milyen jó lesz majd ott, kényelmes fektében Jókait forgatni! Hanem társa, a gazdálkodó a lopakodó árnyékot medvének nézi, és lődözni kezd a barátjára.

Két barát minden decemberben vadászni jár. A városi ember, aki csak a másik kedvéért van benne a dologban, ilyenkor olvasással üti el az unalmas várakozást.
Most is egymástól távolabb foglalnak állást. A városi megunja a hideget meg a guggolást, és meglátván egy kunyhót a közelben, arrafelé indul. Milyen jó lesz majd ott, kényelmes fektében Jókait forgatni! Hanem társa, a gazdálkodó a lopakodó árnyékot medvének nézi, és lődözni kezd a barátjára. Az beugrik a kunyhóba, majd a hátsó falat kirúgva s bundája egy fennakadt darabját is hátrahagyván, meg sem áll a szállásukig rohantában. Mert hiába kiabálna szegény, a másik természettől fogva nagyon süket. S csak lő és lő.
Este előkerül a lövöldöző vadász. Feleségének és barátjának elmeséli, hogy mikor már nem használhatta a puskát, hősies közelharcban megfutamította a fenevadat. Még egy darabot is elhozott belőle!
A diadalmasan fölmutatott trófea pedig mi is lenne más, mint a tűz alá vett városi barát bundájának a kunyhóban fennakadt darabja!

Mit tehetünk, ha odakint szakad az eső vagy baljósan tutul a téli szél? Nos, ilyenkorra valók például a meghitt beszélgetések. S ha már minden szavunkon túladtunk, de még mindig távol a lefekvés, kézbe vehetünk egy jó könyvet. Nem túl érzelmeset, nem is nagyon tényszerűt. Valamit a mese és önmagunk között.
Ilyen ez az Ali baba negyven rablójánál több szerzős, keserédes gyűjtemény is. Humoros jelzőjüket sem tagadva nagyon is emberi történetek ezek. Fölénnyel, daccal, fájdalommal, ki-ki ahogy itt közölt írásában a világot láttatja. Örkény örkényes, Gárdonyi a majdnem tragédiából is megbocsátó nagyotmondást csinál, Csáth belehal saját magába. Bulgakov a halottal szolgáltattat igazságot, Böll pedig a legvadabbnak hitt állatban találja meg az egyetlen normális lényt maga körül.
El lehet-e menni csak úgy, érzéketlenül ennyiféle hangulat egyvelege mellett? Nem. Igaz, nem is való egyvégtében végigolvasni, mert az élmények kioltják egymást.
Mondhatnánk, mi nem ilyenek vagyunk, ez csupa kitaláció. Csak a kacaj a miénk.