Részletek a kiállításra megjelenő könyv-katalógusból:
„….A Ferenczy Noémi-hagyományt tisztelve elhagyók csapata, Szenes Zsuzsa, Szilvitzky Margit, Attalai Gábor és kortársaik a hatvanas évek végétől tették élő, izgalmas műfajjá a textilművészetet. A lausanne-i és lodzi biennále, Abakanowicz, Buić, Lupas és a többi jelentős kortárs révén úgy érezhették, hogy Európában élnek és dolgoznak, miközben periferikus helyzetük miatt az itthoni hatalom rosszallását nem vívták ki. A hetvenes évek közepére frissen végzettek – Gecser Lujza, Bajkó Anikó, Droppa Judit, Kele Judit és mások – csatlakoztak hozzájuk, akik immár egészen szélsőséges megoldásokkal éltek a lágy anyagok lehetőségeinek kutatásában. A szerteágazó törekvések sorából hiányzott a textil lehetséges képiségének újragondolása: ezt a harmadik hullám néhány képviselője, elsősorban Gink Judit vállalta magára.
Ahogy a szakmai közélet helyett egyre inkább a műterem maradt otthonos számára, a művek is mindinkább bensőséges türelemmunkákká váltak, a nagyvonalú szerigráfia- és nyomottanyag-megoldások helyébe az aprólékos, nem műfajhoz-médiához kötődő eljárások kerültek, mint a drótszövevénnyel való bíbelődés. Persze a drótháló is textil a maga módján, de immár a textilesség Gink számára is emlék. Időnként önálló kiállítást rendezett a budapesti Fészek Galériában, a független és magának való művészattitűd kevés menedékének egyikében, ezzel is jelezve, hogy bizonyos értelemben konzervatív művésszé – az avantgárd hagyományainak őrzőjévé – vált….
… Ami egyre fontosabb lett Gink Juditnak, az műveinek személyessége és pontossága (A rose is a rose is a rose is a rose idézi Gertrud Steint, de parafrazeálhatná is: a Rrose is a rose). A rózsa lesz vezérmotívuma, ha nem is enciklopédikus teljességben tárgyalja, mint kortársa, Géczi János író. A rózsa elsősorban rózsa, telt virág és elhervadt szirom, tömör illat és nyíló formatár, vallomás a pillanatban és kaland a régi időkben – s a tövisszúrta fájdalom. De a rózsa egyúttal – mint Borgesnél – „az a rejtélyes tartalmú virág, amely a több jelentés okán az allegóriákban ködössé, elmosódó tartalmúvá válik, a metaforákban viszont összefogottabb, kifinomultabb tartalommal megmutatkozó, s amely ezáltal irányul a világ legmélyebb, még éppen megközelíthető értelme felé” hiszen aki róla beszélne, kimondhatóvá nem teheti.”
