Ha egészen röviden kellene megfogalmaznom, milyen könyv is András Edité, elsőre ez jut eszembe: szókimondó. Másodjára ezzel egészíteném ki: állást foglaló. Bárhol üsse is fel az ember, mellébeszélést, köntörfalazást, homályos célozgatást sehol nem talál. Érvelő-kifejtő-kritikai hangvételű szöveg vezeti végig az olvasót a rendszerváltást követő, egyszerre euforikus és váratlanul keserű évtizedtől - amikor "egy világ omlott össze", és az új távolról sem a legelőnyösebb arcát mutatta meg - a kétezres évek véget nem érő globális politikai, gazdasági és mentális válságáig - egészen mostani, pandémiától és a közelben zajló háborútól sújtott, nyomasztó életünkig...
Ami történt és történik velünk - és persze elsősorban a művészettel és a
művészekkel -, muszáj megértenünk, és ehhez a felismerésekre vezető
folyamathoz ma egy művészettörténésznek is hozzá kell tennie a magáét.
Edit műelemzéseihez, vizsgálódásaihoz a kritikai művészettörténet-írás
és a kortárs történelmi elmélet módszereit alkalmazza; köteles
tisztelettel, de bátran bírál és vitatkozik kollégáival. Ettől termékeny
feszültség járja át az összes fejezetet.
Az a kortárs művészet, amely őt legjobban érdekli, régóta
foglalkoztatja, alapvetően konceptuális karakterű, társadalmilag
érzékeny, aktivista vonásoktól sem mentes, felszabadítja a képzeletet,
és mindenekelőtt: bevállalós. Ez már egy harmadik jelző; és nyugodtan
hozzátehetem az első kettőhöz, mert ilyen lett ez a könyv is. Ritka
pillanat a hazai művészettörténet-írásban. Kezeljük értékén, és
becsüljük meg.
(Andrási Gábor szerkesztő)
Engedélyezi, hogy összegyűjtsük és felhasználjuk az adatait, ezáltal személyre szabhassuk az Ön számára nyújtott szolgáltatásainkat?
Állítsa be az Ön számára elfogadható viselkedési módokat vagy látogassa meg e célból létrehozott bővebb információt tartalmazó oldalunkat, hogy tájékozódjon a lehetőségeiről!