Majoros finoman stilizáló, de mindvégig organikus plasztikájának szellemi középpontjában az emberi lélek egyszer magát felfedő, máskor elrejtő, talán soha nem materializálható illékonysága áll.
Szobrainak érzékenyen megmunkált, nemes anyaga (a fa és a fém disszonáns kettőse) és a bennük összesűrűsödő transzcendens jelentéstartalmak szinte szakrális aurát kölcsönöznek nekik. Majoros a háromdimenziós, minden esetben körbejárható alkotások külső héjának kibontásán túl aprólékos műgonddal tárja fel és alakítja ki a szobor láthatatlan belsejét, hogy azután saját művészi elhatározásából el is rejtse azt.
Szabó Noémi
művészettörténész