A naplóírásnak több, egymástól részben vagy teljesen eltérő funkciója lehet, egy azonban nem változik: a naplóíró soha sincs egyedül. A feltételezett, elképzelt, vagy figyelmen kívül hagyott közönség folyton a naplóíró körött sündörög, válla fölött belepislant az éppen születő feljegyzésbe, kíváncsiságával minduntalan önfegyelemre inti a jegyzetelőt, jelenlétével emlékezteti, hogy a naplóírás, bármennyire is személyes cselekedet, mégsem autotelikus, vagyis nem önmagáért való foglalatosság, a legintimebb írásbeli megnyilatkozás is magában hordozza a más által is elolvashatóság lehetőségét.

Lázár Ervin naplóit elolvasva úgy tűnik, ő nem számolt potenciális idegen olvasóval, magát a naplót tekintette közönségének. Nem is nőtt benne életprogrammá a naplóírás, több füzetbe is belekezdett, majd egy idő után abbahagyta. Viszonylagos rendszerességgel két füzetbe írt, az 1984-től 2006-ig vezetett Nagy füzetbe és a Kisszékelyi füzetbe 1997-2006 között, de ez a rendszeresség nem jelent egyben folyamatosságot is, hiszen némely esztendőben alig néhány sort jegyzett fel, olykor még annyit se. Gyakorta előfordult, hogy csupán azért írt a füzetekbe, hogy nyomot hagyjon a naplóban, ápolja a naplóíró és a napló között kialakult barátságot, máskor technikai jellegű foglalatosságként megszámolta, hány oldalt töltött meg betűivel, illetve számon tartotta, hogy hány évig elegendő egy üveg tinta, részletesen leírta, éppen melyik íróeszközével dolgozik, és azt is, hogy milyen töltőtollról álmodott vagy álmodozott.

A toll, a tinta és a papír, a (napló)írást lehetővé tevő eszközök gyakori felbukkanása a bejegyzésekben arra utal, hogy Lázár Ervin magánvilágában központi helyet kapott az alkotás lehetőségeinek és módozatainak fürkészése, a munkaképtelenség depresszív bénaságával, a „minden lehetetlen-tehetetlen-kellemetlen” állapotával folytatott küzdelme, a művekkel törődés aprómunkája. A már említett két füzet mellett a kötetben közölt Láz-álom-töredék egy összefüggő szürrealisztikus szöveg, a Koreai füzet egy hivatalos kiküldetésről készített emlékeztető, a Barna füzet és a Zöld füzet leginkább munkanapló jellegű, ám szinte mindegyikre jellemző a rapszodikusság. A szerző azt jegyezte fel bennük, ami éppen eszébe jutott, többször belekezdett egy történetbe, majd elkalandozott, és úgy kellett visszakeresnie, mivel is indította a bejegyzést. Telefonszámhoz hasonló számsort írt a füzetbe, amiről később képtelen volt kideríteni, mire vonatkozhat. Teljesen rendezetlenül kerültek e naplókban egymás mellé terjedelmes novellavariánsok, hangjátékszövegek és ételreceptek, önvizsgálatok dokumentumai és a számítógép nyomtatójának kezelési emlékeztetője, állatok, növények megfigyelése, a sajtó pongyolaságára tett észrevételek, álomleírások, apró nyelvi futamok, a ló befogásának módszere és a prózaíróknak tett tanácsok, szócsavarások, gyerekek szóleleményei és az élet múlása fölötti mély döbbenetről, egyben elfogadó beletörődésről szóló vallomások. A naplóíró nem tesz különbséget fontos és lényegtelen között, mert nem hisz ilyen megkülönböztetésben, s mert bízik benne, hogy amit egyszer feljegyeznek, az már nem veszik el.

Nem olyanoknak szól a Lázár Ervin naplóit egybefogó kötet, akik a magánember intimitásai iránt érdeklődnek, vagy akik az írótársakkal kapcsolatos pletykákra kíváncsiak, ugyanis ilyesmiből vajmi kevés található bennük. Természetesen számos pályatársat megemlít naplóiban az író, azonosításukban segítenek a kötetet szerkesztő Ács Margit jegyzetei, ám a pusmogás galaktikus távolságra áll Lázár Ervintől, az irodalmi világ viselt dolgainál hevesebben izgatta például néhány fecskefióka sorsának alakulása. A környezete iránti nyitottsága és szeretete süt át a naplókon, bár a naplóíró a jóság hatalmába vetett hitét naivitásnak nevezi, de csak az első ügynökleleplezéseket követően, amikor rádöbben, hogy ő kivételesen megúszta a kort, amelyben semmiségekért akasztottak, és gátlástalanul besúgóvá aláztak bárkit, s ennek a felismerésnek a kapcsán felidézi 1956-os élményeit. Ennek ellenére azoknak se javaslom e naplókötetet, akik a szerző életrajzi eseményeire kíváncsiak. Viszont minden olyan olvasónak felhívnám rá a figyelmét, aki érdeklődést tanúsít a rendszerváltás előtti és utáni megpróbáltatások között fölemelt sisakrostéllyal haladó alkotó szellemi és lelki világára, s be kívánnak lépni az író műhelyének kitáruló ajtaján.