A szellemi inspirációk hatására az anyag kifejező eszközzé, sok gondolat hordozójává válik. A keramikus kezében ez a kifejező eszköz az agyag. A tárlaton szereplő utóbbi munkák a minket körülvevő univerzum benyomásainak ábrázolásával foglalkozik.

„…A tárgyak közös vonása, hogy egyazon tárgyban úttörő és tradicionális jellegzetességeket egyesítenek, - anyaguk,formáik, színeik, felületeik révén - alkotójuk filozofikus üzenetét közvetítik. Kinek-kinek talán más szavakban foglalható módon, de lényegében azonos küldetést, a művészet örök feladatát teljesítik. Segítenek élni, együtt élni a valósággal, a „szép és jó és igaz” egységének megvalósulását, idealisztikus reményét éltetve."

 A budapesti Képző- és Iparművészeti Iskolában érettségizett. Felsőfokú tanulmányokat a Magyar Iparművészeti Főiskolán folytatott, ahol Borsos Miklós volt a mestere. 1961-ben kapta meg a diplomát, s ettől kezdve a kerámiaművészet mellett kötelezte el magát. Már pályája kezdetén jeles kerámiaszimpóziumokon szerepelt kiváló teljesítménnyel, köztük Gmundenben (1964), Siklóson (1974), Cardiffban (1976). Dísztárgyakat, használati tárgyakat, faburkolatokat, térplasztikákat készít samottból, porcelánból, sómázas kerámiából magas tüzű technikával, redukciós és oxidációs égetéssel. Számos köztéri mázas kerámiára és mázas fali-plasztikára kapott megrendelést meghívásos pályázatok révén, melyek el is készültek az 1960-as, 1970-es években, s oldották középületeink, köztereink, lakókörnyezetünk korabeli szürkeségét. Szakterületének igazi mestere, mindent tud a szakmában a kor színvonalán. Művészi érzékenysége teljesen egyedi. Benkő Ilona művészetéről így ír Terebess Gábor:

„Benkő művei nőiesen finomak és férfiasan markánsak, elegánsak és rusztikusak, archaikusak és modernek, sajátos kettősséget hordoznak – ez megértésük kulcsa –, de sosem kétértelműek vagy félreérthetők: véletlenül sem bukkanhatunk harsány és tarka vidámságra, s még bontatlan, kötözetlen darabjai sem sugallnak oldottságot és felszabadulást."