Az egyetem, ha változik is, az állandóságot jelenti nekem. Egész életemben itt volt. Gyerekként édesapámat kísértük az egyetemre doktori avatásra. Később én is tettem egy kísérletet diplomaszerzésre a KTK-n. Végül pedig itt, a jogi kari könyvtárban kapott alkalmi munkából sikerült „beugranom” az induló Egyetemi Levéltárba. Ha valaki a Levéltárhoz hasonló pár fős egységben dolgozik, főleg a kezdetektől, az ismer minden fordulatot, tud minden történetet. Minden eseményről, minden egyes tárgyról személyes emlékem van. Úgy érzem, nem is pusztán csak itt dolgozom, része vagyok a Levéltárnak.

Itt lehetőséget kaptam megszerezni a diplomám. Bővíteni az ismereteimet. Kapcsolatokat építeni a szakmán kívül és belül. Barátokat megismerni.

Kreatív szabadságot kaptam, utána tudtam menni érdekes, olykor nem is rögtön hasznosnak tűnő témáknak. Például egy előadástól felcsigázva egy hónapig próbálgattam és tanulmányoztam az AtoM nyilvántartó rendszert, mert kíváncsi lettem rá. Ma én vagyok a gazdája a felsőoktatási levéltárak UnivA nevű nyilvántartó portáljának, ami ezt a rendszert használja. Máskor egy kezembe kerülő InDesign szoftverrel ismerkedtem, mert felkeltette az érdeklődésem. Mára több levéltári kötet, és sok folyóiratszám technikai szerkesztése van mögöttem.

Változatos munkát kaptam. Van, hogy adatrögzítés a feladatom. Van, hogy informatikai problémákat oldok meg. Van, hogy kiadványt tördelek. Van, hogy statisztikákat készítek, vagy nyilvántartásokat vezetek. Vagy esetleg információkérések nyomán nyomozok a régi iratokban.

De ami a legfontosabb, hivatást kaptam. Nem pusztán egy munkát, amit elvégez az ember, hogy megkapja a bérét, hanem olyasmit, aminek rajtam túlmutató értelme van. A történelem egy picurka szeletét őrizzük. Forrásokat adunk ki, könyveket készítünk – hagyunk magunk után valami maradandót.

Acél Róbert

főlevéltáros

Egyetemi Levéltár