Gyermekkorom legmeghatározóbb alkotása az Ablak Zsiráf. Rengeteget tanultam belőle, sőt jobban belegondolva minden, amit tudok, azt az Ablak Zsiráfból tudom. Már a címe is milyen frappáns, melyet azzal a rafinériával adták neki, hogy bemutassák: Mit is tartalmaz ez a remekmű. 

Egy néhány évvel ezelőtti Villányi Borfesztivál alkalmával döntöttem el, hogy elolvasom ezt a könyvet. Annak idején – talán pont 2011 volt? – ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját a Korlátolt Felelősségű Társaság, ismertebb nevén KFT, és kisebb nagyobb-koncertekkel készültek az évvégi jubilálásra. Ez volt életem első KFT koncertje, s ez az alkalom keltette fel bennem az igényt, hogy elolvassam Bornai Tibor, a mindig is szelíd-szolid billentyűs visszaemlékezését a zenekar történetéről. 

Egy regény, amelyben az egyes fejezetek mottói egy a kommunista diktatúra elvárásai alapján megfogalmazott, munkahelyi önéletrajzot idéznek? Elsősorban emiatt kezdtem olvasni Szabó Magda 1964-ben megjelent művét, ám A Danaida végül nem bizonyult tipikus történelmi regénynek – mégsem csalódtam.

A történelem iránt szenvedélyesen érdeklődő emberként magától értetődő volt, hogy egy a történelemhez szorosan kötődő olvasmányt választok bemutatásra. Végül Hahner Péter történelmi tévhitekről szóló könyvére esett a választásom, amely könnyed, élvezetes és igencsak olvasmányos stílusban íródott, emiatt nemcsak a tudós társadalom, hanem a nagyközönség is bátran forgathatja. A sorozat jelenleg már három kötetet számlál, ennek ellenére még mindig élnek olyan sztorik a köztudatban, amelyek magyarázatra szorulnának. A könyv olvasása közben döbbentem rá, hogy a történelmet mennyi téves sztereotípia lengi körül. Hiszen a benne szereplő események, történetek többsége mindenki által ismert, mindenki hallott róla, mindenki tudja, mindazonáltal legtöbbször érdemes a gyanakvás eszközével élni és feltenni a következő kérdést valóban így játszódott le minden. 

A kötet nem elsősorban a magyar Nemzeti Színház 175 évéről szól, hanem arról, hogy mit jelentett, milyen szerepet töltött be, vagy milyent vártak el tőle alapítása óta a mindenkori kormányzati tisztviselők, parlamenti képviselők, rendezők, írók, társművészek, kritikusok, és a nézők. A szerző néhány jellemző epizódot emel ki a Nemzeti Színház történetéből, amelyek a színház egy-egy bemutatójához, s ily módon egy-egy évszámhoz kapcsolódnak. 

Doktor Proktor egy feltaláló, akinek köszönhetjük a a puki por feltalálását, amit ha megeszünk, könnyen fenn találjuk magunkat az űrben. Ebben a 3. kötetben barátaival, Bulléval és Lisével egy könyörtelen invázió közepén találják magukat, a világvégét kell megakadályozniuk. 

Kívánom, találd meg azt a könyvet,

Mi szívedhez közel férkőzhet,

Megnyitva a fantázia világát,

Álmok csodálatos kavalkádját!

Hisz ezért érdemes igazán élni,

Nem kell folyton folyvást a tévét nézni!

Harry világát, míg nem ismertem,

Az olvasást bizony nem szerettem.

Emlékszem öt napig tartott az első kaland,

Közben talán még a tanulás is abban maradt!

Végeztén a Bölcsek Kövével,

Éreztem, hozzám egy új világ jött el!

                    „…messzeringó gyerekkorom világa.

Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága

s remélem, testem is majd e földbe süpped el.”

Ott voltam, amikor ez a könyv készült. Jártuk a könyvesboltokat, néztük, mi a trendi, milyen a jó papír, a szép külső. Gyűjtöttük az ötleteket, hogy ez legyen a legszebb verseskönyv mind közül. Elkészült a borító, a kötet címet kapott, aztán elkészült a címadó vers is. Nyomdába került, elmentünk érte. Jó szaga volt. Tetszett. 

Hogyan ismertem meg a Nobel-díjas írónőt egy kanadai film révén, majd az ő novelláit hogyan ismertem fel egy spanyol filmben?

Nos, szeretem, amikor kalandos úton jutok el egy-egy szerzőhöz és fedezhetek fel kapcsolódási pontokat általam kedvelt írók, zenészek, filmrendezők, vagy éppen színészek között. Alice Munro könyveihez is hasonlóképpen kalandos módon, több lépésben jutottam el. 

„Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok. Mindenkinek része van benne, mindenki ismeri, de csak kevesen gondolkodnak el rajta. A legtöbb ember tudomásul veszi, csöppet sem csodálkozik rajta. Ez a titok az idő."

Az első oldaltól kezdve magával ragadott a regény, letehetetlennek bizonyult a számomra, mindenhova magammal vittem, és olvastam, amikor akadt akár egyetlen szabad percem is, nehogy a szereplőkkel történjen valami, amíg én nem vagyok a könyv közelében. Egyből beleszerettem a főszereplő John Brice-ba, a könyvben tovább haladva pedig lassan a másik főszereplőbe, Ben Brice-ba is.