Számomra korábban ismeretlen, azóta viszont személyesen is megismert amerikai szerző, Jared Diamond: „Collapse, How Societies Choose to Fail or Survive” című (Viking Press, 2005), később magyarul is kiadott munkájára véletlenül bukkantam rá egy amszterdami könyvesboltban 2005-ben. A könyvben számtalan tanulságos történelmi példát olvashatunk arról, hogy egy-egy közösség vagy társadalom mennyire volt képes olyan gazdasági-társadalmi rendszert kiépíteni, amely hosszabb-rövidebb ideig működőképesnek, fenntarthatónak bizonyult, és számtalan olyan példát is, ahol az adott közösségek nem voltak képesek kezelni a kritikus problémákat.
7 éves koromban, sem előbb sem később, a tanító néni tempójában megtanultam olvasni. Hogy mivégre ez az egész tortúra, körülbelül ebben a tempóban értettem meg. Így jön közel a messzi világ, meg a közeli is, a reality és fikció egyaránt. Oldhatatlan vágyam a körülöttem levő világ megértésére az olvasás révén próbáltam kielégíteni a Gutenberg galaxis vége előtti tipikus 20. századi emberként. Magyar szakos egyetemistaként a 80-as évek könyvmoly világában, sokszor majd belefulladtam a kötelező olvasmányok hadába, keserű tapasztalatként hozva onnan, milyen nyűg is tud lenni az olvasás maga.
Szeretem ezt a könyvet kézbe venni, nézegetni, bele-szagolni, mert szép és vanília, csoki és fahéj illata van. Nigella szenvedélyesen süt, bátorítóan ír, lelkesen eszik. Édes desszertek mellett sós piték, pie-ok, kenyérfélék, bagel, pizza receptek is találhatóak benne és a „házi istennő éléskamrája”, ahol zselékrémek, gyümölcslekvárok és befőttek leírásai vannak. Az egy-egy süteményhez tartozó történetek, olvasmányossá teszik ezt a látványos és nagyon szerethető könyvet a szerzőjével együtt. A receptek többsége egyszerűen elkészíthető szép és finom, biztos siker.
Egyszerre szak- és szépirodalmi művet tartok a kezemben. Quintilianus Szónoklattana (Institutio Oratoria) ugyanis nemcsak egy szakterület – nevezetesen a retorika – legmagasabb színvonalú, szinte tudományos igényességű összefoglalása, hanem elbűvölő stílusban megírt életutat, élethivatást művészien tükröző olvasmány is. Már negyedik alkalommal jelentetek meg igazságügyi retorikát. Ennek megalapozásához számtalanszor kellett igénybe vennem korábban Prácser Albert, az utóbbi években pedig Adamik Tamás fordításában Quintilianus gyakorlati és elméleti megalapozottságú útmutatásait.
„Egy elátkozott ékszer” A fent jelzett művet egyik oktatóm ajánlotta még évekkel ezelőtt egy kurzusán. Először a Tudásközpont egyik „elődkönyvtárából” kölcsönöztem ki, és annyira belemerültem, hogy egy nap alatt elolvastam. Később – kisebb nehézségek árán – beszereztem egy saját példányt is, és mind a mai napig minimum 4-5-ször elolvasom évente. Nem mellékesen a benne említett képzőművészeti alkotások most a háttérképeim, illetve cikkeim és dolgozataimat sokszor feldobtam a benne írt érdekességekkel. Véleményem szerint Szerb Antal egyik, ha nem a legjobban sikerült műve. Figyelemre méltóan ötvözi az olvasmányosságot és a történelmi „tényeket”. Megítélésénél figyelembe kell venni azt is, hogy a „bűntény” amiről a mű szól (lényegében egy szélhámosság és ékszerlopás története a XVIII. század végi Franciaországban), Szerb Antal korának egyik gyakran (legalábbis a mainál gyakrabban) felidézett eseménye volt, párhuzamosságot látva a két történelmi időszak között.