Mindig nagyon megtisztelő és megható, ha könyvről, könyvekről lehet mondani bármit is. Sokan úgy gondolják, hogy ebben a globalizált, kissé elgépiesedett világban klasszikus értelemben vett könyvekre nem sokáig lesz szükség. Aligha hiszem, hogy ez így lenne. Sok ezer éve készülnek könyvek különböző formában, szomorú végét jelentené az emberi kultúrának, ha ezek a hagyományos értékek eltűnnének. Nagyon bonyolult kiválasztani egy könyvet a sok jó kötet közül. Szívesen ajánlottam volna ebben a csuda világban, amiben ma élünk József Attilát, vagy a Srebrenicáról szóló kötetet, de mégis egy másik könyvet vettem elő. Az utóbbi idők általam egyik legnagyszerűbbnek gondolt kötetét ajánlom tisztelettel.
Vajon hány fokon égnek el a könyvek? Pár év könyvek nélkül alaposan megváltoztatja az embert, főleg akkor, ha az uralkodó ideológiai rendszer kiszolgálójaként az a munkája, hogy minél több könyvtől fossza meg az embertársait, akik már régen elfelejtették, hogy milyen is olvasni. Montag tűzőrként dolgozva minden nap feljelentések nyomán indul útjára, hogy könyveket lobbantson lángra azoknak az embereknek az otthonában, akik még nem felejtették el, hogyan lehet egy fogyasztói társadalomban a tömegkommunikáció virtuális médiumának manipulatív hatásai nélkül élni.
Az előző bő egy év magyar szépirodalmának gazdag terméséből Fehér Béla Kossuthkiflijére hívnám fel a figyelmet. Fehér Béla munkája könnyed, élvezetes, ugyanakkor feszes, iz galmas „áltörténeti” szöveg, amely mögött ott mosolyog Jókai, Krúdy, Rejtő és vizuális értelemben Feszty Árpád is, akik a kellő időben, helyen és módon lépnek elő. Az író 1849. május 4. és május 12. közötti időszakban két lovaskocsi segítségével repíti át olvasóját Pozsony és Debrecen között. A roadmovie során megismerünk valóságos, fiktív, hús-vér, transzcendens, érző, érzéketlen, aktív, passzív szereplőket, akik együttesen és egységesen rajzolják (inkább festik) meg számunkra 1849 kossuthkiflis Magyarországát, amelyet valami mitikus, Kárpát-medencei logika működtet.
Nem könnyű az olvasó ember dolga, amikor azt mondják neki, hogy tessék egyetlen könyvet kiválasztani. Nincs egyetlen könyv, nincs kedvenc könyv. (Akinek csak egyetlen könyve van, az talán másféle elbírálást kíván.) Könyvek vannak, sok mindentől függ, hogy mikor melyik a kedvenc. Az se könnyíti meg a magamfajta dolgát, hogy valamiféle ajánlást kellene írni. Azt tapasztaltam az idők során, hogy vannak, akiknek érdemes ajánlani, s vannak, akiknek éppen ellenkezőleg. Tetszenek tudni: akik Piszkos Fredet szeretik, azt a többiek rögtön elkezdik utálni, és fordítva. Sokan vannak (vagyunk?), akiknek ehhez Piszkos Fredre sincsen szükségük, akármilyen gyengéd is a dolog, erőszaknak élik meg, s rögtön ellenállnak.
Európa kétségkívül egyik legismertebb írója, Johann Wolfgang von Goethe 1786 őszétől mintegy másfél esztendőt töltött Itáliában. A félszigeten számos élménnyel gazdagodott, mely termékenyen hatott írói munkásságára, hiszen három drámáját – többek között a Tassot is a délen szerzett impressziók ihlették. Utazásai alatt Goethe naplót vezetett, feljegyzéseket készített, s a kor szokásainak megfelelően, kiterjedt levelezést folytatott. E dokumentumokat később sajtó alá rendezte, s ennek eredményeként készült el az Italienische Reise című útinapló, melyből az ajánlott magyar kötet gazdag válogatást nyújt.